Az 1956-os forradalom, bár Csehszl. területét közvetlenül nem érintette, mégis jelentős hatást gyakorolt a szlovákiai magyarok sorsára. Az okt. 23-án kezdődő eseményeket a csehszlovák állami és pártvezetés ellenforradalomnak minősítette, s az egész ország területén, különösképpen azonban Szl. déli határszélén szigorú belügyi intézkedéseket vezetett be. Az intézkedések fő célja az volt, hogy megakadályozzák a forradalmi események átterjedését a szlovákiai magyarok közé. A szigorú határőrizet ellenére Mo. felől sok illegális határátlépés történt. A pártfunkcionáriusok a forradalmi megtorlás elől menekültek, mások a családjukat igyekeztek szlovákiai rokonaikhoz menekíteni, míg sokan élelmiszert, gyógyszert beszerezni jöttek át a határon. Ennek és a budapesti rádiónak köszönhetően a szlovákiai magyarok naprakész információkkal rendelkeztek a forradalom eseményeiről. A prágai és pozsonyi vezetés ugyan tartott attól, hogy a szlovákiai magyarok nyíltan a magyar forradalom mellé állnak, s Dél-Szlovákiában is elégedetlenség üti fel a fejét, a szigorú belügyi intézkedéseknek köszönhetően azonban erre nem került sor. Sőt a dél-szlovákiai települések pártszervezetei, az itteni munkáskollektívák – a központi utasításoknak eleget téve – tucatszámra küldték a magyarországi eseményeket elítélő és a párt iránti hűségüket kifejező nyilatkozatokat Pozsonyba és Prágába. Okt. 29-én pedig a ->Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége - Csemadok országos elnöksége is a forradalmat elítélő, a Szovjetunió iránti hűségét kifejező nyilatkozatot fogadott el. A Csemadok-tagság és a szlovákiai magyarok döntő többsége azonban szimpatizált a forradalommal, és Nagy Imrében olyan politikust látott, aki a szlovákiai magyar falvak problémáit is megoldhatja. A demokratikus megnyilvánulás lehetőségeinek teljes hiányában a szlovákiai magyarok a forradalommal való rokonszenvüket és a forradalom kiváltotta nemzeti büszkeséget csupán szimbolikus cselekedetekkel kifejezhették ki. A forradalom alatt 1945 után első ízben több dél-szlovákiai településen elénekelték a magyar himnuszt, megkoszorúzták a világháborús hősi halottak emlékműveit, a diákok pedig több helyen is fekete gyászszalag kitűzésével fejezték ki együttérzésüket a forradalom iránt. A csehszlovák rendőrség azonban minden nyilvános fellépést keményen megtorolt, s a forradalom alatt, ill. után több tucat szlovákiai magyart tartóztattak le. A szigorú intézkedéseknek köszönhetően Csehszl. nagyobb megrázkódtatások nélkül élte át a forradalom napjait. És bár a CSKP elégedetten nyugtázta a szlovákiai magyarok forradalom alatti magatartását, a következő időkben több olyan intézkedésről döntött, amelyek célja az volt, hogy a szlovákiai magyarokat az addiginál is jobban elszigetelje Mo.-tól, valamint a magyarországi társadalmi és kulturális élettől. Ir.: Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom. In Ivaničková, Edita--Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia (2006).

Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medence D-i részén, a Sajó folyó bal parti teraszán, Tornaljától D-re, a szlovák-magyar határon. L: 656, ebből 623 (95,0%) magyar, 6 (0,9%) szlovák (1921); 606, ebből 402 (66,3%) magyar, 117 (19,3%) szlovák, 70 (11,6%) roma (2001) nemzetiségű. A: 487 (80,4%) magyar, 119 (19,6%) szlovák (2001). V: 447 r. k., 85 ev., 31 ref. (2001). Magyar lakosainak egy részét a II. vh. után Magyarországra telepítették, helyükre romániai, kárpátaljai és közép-szlovákiai szlovákok települtek. R. k. (Szűz Mária mennybevétele-) temploma 1907-ben neogótikus, az Abaffy-kastély 1800–1810 között barokk-klasszicista stílusban épült. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. – 1975–1990 között közigazgatásilag Sajószentkirályhoz tartozott.

Község a Nagymihályi járásban, az Alföldön, a Laborc folyó jobb partján, Nagykapostól Ny-ra. L: 723, ebből 667 (92,2%) magyar, 8 (1,1%) szlovák (1921); 700, ebből 485 (69,3%) magyar, 198 (28,3%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 502 (71,7%) magyar, 132 (18,9%) szlovák, (2001). V: 427 ref., 123 r. k., 69 gör. kat., 4 ev. (2001). Barokk stílusú ref. temploma 1796-ban épült egy 15. sz.-i gótikus egyház alapjain. A csehszlovákiai magyar ifjúsági klubok 1966-ban itt rendezték meg a II. Nyári Ifjúsági Találkozót. Határában az 1959–61 között végzett ásatások során neolit, bronz-, vas- és római kori leleteket tártak fel. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. – 1960-ban közigazgatásilag hozzácsatolták ->Mészpest-et.

Néprajzi kifejezés. Négy oszlopon nyugvó, szabályozható magasságú, általában piramis formájú tetőszerkezettel ellátott szénatároló építmény, amely elsősorban a Kárpát-medence magyar, ukrán és szlovák lakosságú északkeleti részére, így Délkelet-Szlovákia magyar területeire, elsősorban az ->Ung-vidék-re és a ->Bodrogköz-re volt jellemző (a magyar nyelvterület egyéb részein lényegében ismeretlen). A kutatás mai állása szerint valószínűsíthető, hogy az építmény Nyugat-Európából a középkor folyamán terjedt el kelet felé; a Bodrogközben helységnévként már a 13. sz.-ban fölbukkan.

1994-ben alakult Pozsonyban irodalmi könyvkiadóként. Fő profilja: a kortárs szlovákiai magyar alkotók szépirodalmi műveinek kiadása, a pályakezdők, a gyermekirodalom, a nőalkotók és a ritkán megszólaló írók preferálása, de néprajzi és képzőművészeti tárgyú könyveket is megjelentet. Eddig több mint 200 könyvet adott ki. Az ~ jelenteti meg a ->Szőrös Kő irodalmi folyóiratot. A kiadó igazgatója ->Balázs F. Attila, művészeti igazgatója ->Haraszti Mária.

1976-ban →Kassához csatolt község a Kassai-medence D-i részén, a Hernád folyó partján, Kassa belterületétől DK-re. L: 1044, ebből 586 (56,1%) magyar, 363 (34,8%) szlovák, 61 (5,8%) roma (1921); 3452, ebből 3005 (87,1%) szlovák, 361 (10,5%) roma, 35 (1,0%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 3291 (95,3%) szlovák, 61 (1,8%) roma, 41 (1,2%) magyar (2001). V: 2893 r. k., 170 gör. kat., 61 ref., 49 ev. (2001). A 18. sz. végén szlovákokkal újranépesített ~ a 20. sz. első felében nagyrészt még kétnyelvű lakossága a sz. közepére szlovákká vált. A klasszicista stílusú Meskó-kastély 1780-ban, rokokó és klasszicista kúriái a 18. sz. második felében, r. k. (Szt. Cirill és Metód) temploma 1935-ben épült. Határában 1971-ben 10. sz.-i kétélű kardot találtak. 1953-ban panelgyártó üzeme létesült. – 1942-ben ~-hoz csatolták →Széplakapátit.

Község a Kassa-környéki járásban, az Eperjes–Tokaji-hegység Ny-i lejtőin, Kassától DK-re. L: 222, ebből 166 (74,8%) szlovák, 56 (25,2%) magyar (1921); 343, ebből 325 (94,8%) szlovák, 4 (1,2%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 325 (94,8%) szlovák, 5 (1,5%) magyar (2001). V: 228 r. k., 75 ref., 12 gör. kat, 2 ev. (2001). A 18. sz.-ban nagyrészt szlovákokkal újranépesített falu részben magyar lakossága a 20. sz. közepére szlovákká vált. R. k. (Jézus Szíve) kápolnája 1965-ben, ref. temploma az 1990-es években épült.

Község a Kassa-környéki járásban, a Kassai-medence D-i részén, a Szakály-patak völgyében, Kassától D-re, a szlovák-magyar határ közelében. L: 1580, ebből 1104 (69,9%) magyar, 327 (20,7%) szlovák (1921); 2084, ebből 1819 (87,3%) szlovák, 228 (10,9%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 1548 (74,3%) szlovák, 492 (23,6%) magyar (2001). V: 1486 r. k., 315 ref., 116 gör. kat., 12 ev. (2001). Ref. temploma a 13. sz. közepén épült korai gótikus, r. k. (Szt. Péter és Pál) temploma 1869-ben neoklasszicista, a Teleki-kastély a 19. sz. elején klasszicista stílusban. Gazdag régészeti lelőhely: határában az 1950-es években diluviális ősemberi maradványokat és kőeszközöket találtak. A 21. sz. elején vegyes, szlovák–magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. 1986–90 között hozzá tartozott ->Kenyhec, 1986–92 között ->Miglécnémeti.

Néprajzi tájegység. A ->Palócföld keleti, az egykori Torna és Abaúj megyék területén található térség kulturálisan csak lazán kapcsolódik a klasszikus értelemben vett Palócföldhöz. A ->Szoroskő több szempontból kulturális határt képez. Paládi-Kovács Attila, az egykori Torna megye néprajzi jellemzése során három olyan jelenséget határozott meg, amelyek kutatásai szerint szinte kizárólag erre a területre jellemzőek. Ezek az ún. lóháti kosár, a batyuzó lepedő ‘korcos‘ (->népi teherhordás), ill. a mákos guba ‘doboska‘ (->népi táplálkozás) megnevezése. A térséget valamivel szűkítőbb értelemben ->Bódva-völgy-ként is szokás emlegetni.

A ->Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi ->Etnológiai Központ-jának az évkönyve, megjelenik 2000-től. Amellett, hogy a szlovákiai magyar tájak népi kultúrája kutatásának legfrissebb eredményeiről számot ad, rendszeresen közöl, a Duna-medence népeinek népi kultúráját bemutató írásokat is. Különös súlyt helyez az interetnikus kapcsolatok, továbbá a változásvizsgálatok és a szakrális néprajz kutatási eredményeinek a közreadására. Magyar, szlovák, német és angol nyelven közöl írásokat. Jelentős az annotációs, recenziós rovata, amely egy-egy számban a százat is megközelítő közép-európai néprajzi jellegű publikációt ismertet.

A komáromi ->Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztálya évkönyvszerű közleménye. Egy kötete jelent meg 1994-ben, amelyben az 1991-ben Komáromban megrendezett, Interetnikus kapcsolatok a Kárpát-medence északi részén c. konferencia előadásai olvashatóak. Az évkönyv tartalmaz továbbá egy, az időszerű néprajzi eseményekről tájékoztató rovatot (Hírek), valamint egy könyvismertetési blokkot (Könyvszemle). Szerk.: Liszka József.

Örökzöldből, rendesen fenyőágakból készített koszorú, négy gyertyával. Ezeket a gyertyákat az adventi időszak egyes vasárnapjain egyenként, fokozatosan növelve a számukat gyújtják meg, ezzel is jelezve a növekedő fényt, a Megváltó eljövetelének a közeledtét. Az adventi koszorú protestáns észak-német területen alakult ki a 19. században (első konkrét adatunk 1833-ból származik), majd fokozatosan terjedt el Kelet-Közép-Európa római katolikus lakossága körében is. A szlovákiai magyar nyelvterületen az 1989-es rendszerváltás után jelent meg, s hódított teret néhány év alatt (->karácsonyi szokáskör). Ir.: Liszka József: Az adventi koszorú. Egy felmérés előzetes eredményei (FTSZ 2000/1).

Prágai magyar diákklub (röv.: AED). Az első Csehszlovák Köztársaság időszakára jellemző élénk prágai magyar diákélet a II. vh. alatt és az azt követő évek során szinte teljesen megszűnt. A diákélet az 50-es években éledt újjá. Az eleinte szórványosan, később rendszeresen összejáró egyetemisták 1957-ben vették fel az Ady Endre Diákkör nevet, és azóta ez a kör folyamatosan működik. Tagjai közül több neves tudós, művész, tanár, mérnök, politikus került ki. Csehszl. szétválása súlyos érvágást jelentett az ~ számára, mivel a Szlovákiából érkezők számára bevezették a tandíj-kötelezettséget. A Csehország és Szlovákia között létrejött oktatási egyezménynek és a tandíj eltörlésének köszönhetően taglétszáma újabban ismét növekszik. Az ~ rendszeresen szervez kulturális összejöveteleket. 1969–1975 között Homokóra c. időszakos irodalmi folyóiratot ad ki, 1994 óta Knédli néven rendszertelenül megjelenő lapja. Moldva, majd később Nyitnikék néven néptánccsoportot működtet. Az ~ öt alkalommal rendezte meg a magyar egyetemisták részére az augusztusi Kovácspataki Diáktábort. Elnöke: Varga Levente (1957), Reiter József (1957), Bajnok István (1962), Duka Zólyomi Árpád (1965), Futó Endre (1967), Lacza Tihamér (1969), Kovács Tibor (1970), Balassa Zoltán (1970), Nátek István (1970), Szaló Béla (1971), Molnár Imre (1973), Merva László (1974), Salamon Lívia (1976), Simon János (1978), Seres Lajos (1980), Balázs Ferenc (1982), Lencsés Miklós (1985), Berta Miklós (1987), Badin Ádám (1988), Belák Csaba (1989), Tari Gábor (1991), Belák Attila (1993), Pásztó Gábor (1994), Sülye Károly (1995), Puhalla Gábor (1996), Horkay László (1998), Ficzere Tamás (1999), Száraz Zoltán (2000), Héder Zoltán (2002), Tánczos Zsolt (2005), Orosz Örs (2007).

Község a Tőketerebesi járásban, az Alföldön, a Bodrogközben, a Latorca és a Tisza folyása között, Királyhelmectől K-re, a szlovák–magyar–ukrán hármashatár közelében. L: 497, ebből 423 (85,1%) magyar, 1 (0,2%) szlovák (1921); 452, ebből 405 (89,6%) magyar, 32 (7,1%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 412 (91,1%) magyar, 24 (5,3%) szlovák (2001). V: 259 ref., 128 r. k., 42 gör. kat. (2001). Klasszicista stílusú ref. temploma 1838–42 között, r. k. temploma 1998-ban épült. Határában bronz- és vaskori régészeti leleteket, valamint honfoglalás kori magyar lovassírokat tártak fel. A Kárpátalja Szovjetunióhoz csatolását (1945) követően ~ közelében létrehozott vasúti átrakodó állomást ->Tiszacsernyő néven 1957-ben önálló községgé szervezték.

1942-ben ->Ágónyír néven Nyírrel egyesített község a Lévai járásban, a Garam folyó völgyében, Zselíztől DNy-ra. L: 392, ebből 386 (98,5%) magyar, 5 (1,3%) szlovák nemzetiségű (1921). V: 284 ref., 104 r. k., 2 ev. (1921).

Népzenegyűjtő, népzenei szakíró, népzenész. A budapesti ELTE BTK-n szerzett néprajzból diplomát (1997). Az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozik. Főleg a hangszeres magyar és közép-európai népzene kutatásával foglalkozik.

Fm Agócs Gergely – Gombai Tamás: Kürti bandák. A Vág–Garam köze népzenéje (2004).

Építőmérnök, egyetemi tanár. Füleken érettségizett (1957), a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (SZME) Építőmérnöki Karán szerzett építőmérnöki oklevelet (1962). 1962-től a Szlovák Műszaki Egyetem oktatója (1982: docens, 1990: egyetemi tanár, az Építőmérnöki Kar dékánhelyettese, 1994–2000: tanszékvezető professzor). Kutatási területe: az acélszerkezetek építészeti alkalmazása. Számos csehszlovákiai és külföldi híd és acélszerkezet tervezésében vett részt. Egyik kezdeményezője volt a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria-híd újjáépítésének. Több tankönyv, ill. mon. szerzője, a Magyar Televízió Mindentudás Egyeteme c. sorozatának. első szlovákiai magyar előadója (2005). Több szakmai és tudományos társaság tagja, 1998-tól a temesvári Műszaki Egyetem tiszteletbeli professzora. Főbb kitüntetései: Jedlik Ányos-díj (2000); Ľ. Štúr Állami-díj III. fokozat (2000); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent Gorazd Nagy Emlékplakett (2003).

Fm Torsion of Steel Beams (társszerző: Iványi M., Balázs I., 1990); Diagnostikovanie a rekonštrukcia oceľových konštrukcií (társszerzők: J. Brodniansky, J. Vielan, 2004).

->Ágó és ->Nyír egyesítésével 1942-ben létrejött község a Lévai járásban, a Garam folyó völgyében, Zselíztől DNy-ra. L: 569, ebből 415 (72,9%) magyar, 153 (26,9%) szlovák nemzetiségű (2001). A: 420 (73,8%) magyar, 146 (25,7%) szlovák (2001). V: 400 r. k., 115 ref., 11 ev., 4 gör. kat. (2001). A II. vh. után magyar lakosainak mintegy egyötödét áttelepítették Mo.-ra, helyükre mo.-i szlovákok települtek.

Népzenegyűjtő, karnagy, szakíró. Szülővárosában érettségizett, bölcsészdiplomát a pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett. 1953-tól különféle szlovákiai magyar népművészeti együttesek (Népes, Ifjú Szívek) tagja, vezetője, később a ->Csemadok népzenei szakelőadója (1967), a ->Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság titkára (1969), majd nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház szakreferense. A ->Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke (1989), a Társaság Népzenei Munkaközösségének vezetője (1993). A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakja, mozgatórugója. A legeredményesebb szlovákiai magyar népzenegyűjtő, több mint 16 000 dallamot gyűjtött. Főbb díjai, kitüntetései: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa Díja (1995); a Mária Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1999); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Ľudovít Štúr díj III. fokozata (2002); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008).

Fm Édesanyám rózsafája (palóc népdalok, 1974); Vétessék ki szóló szívem (szlovákiai magyar balladák, Sima Ferenccel közösen, 1979); Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok (1999); Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok (1999); Csináltassunk hírharangot. Nyitra-vidéki népballadák (2001); Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékein (2007).

Ir. Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.” Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére (1993); Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére (1998). |LJ|
Agócs Gergely (*1969. okt. 27. Érsekújvár) Népzenegyűjtő, népzenei szakíró, népzenész. A budapesti ELTE BTK-n szerzett néprajzból diplomát (1997). Az MTA Zenetudományi Intézetében dolgozik. Főleg a hangszeres magyar és közép-európai népzene kutatásával foglalkozik. Fm Agócs Gergely – Gombai Tamás: Kürti bandák. A Vág–Garam köze népzenéje (2004).

1975-ben ->Verebély hez csatolt község a Nyitrai járásban, a Garammenti-hátság Ny-i lábánál, Verebélytől É–ÉK-re. L: 833, ebből 731 (87,8%) magyar, 102 (12,2%) szlovák (1921); 746, ebből 547 (73,3%) magyar, 197 (26,4%) szlovák (1970) nemzetiségű. V: 833 r. k. (1921). R. k. (Szt. Imre-) temploma az 1749. évi barokk kápolna kibővítésével 1958-ban, a közeli szőlőhegyen álló r. k. (Szt. Orbán-) kápolna 1867-ben épült.

Költő, prózaíró, szerkesztő, tankönyvszerző. Tanári oklevelet szerzett a nagyszombati Pedagógiai Főiskolán (1966). Kezdetben tanított, majd 1972-től különböző szlovák lapok szerkesztője. Költőként az Egyszemű éjszaka c. antológiában (1970) mutatkozott be.

Fm X. Kálmán viszontagságai (elb., 1998); Szerelmek (elb., 2005); A harmadik (elb., 2007).

Jogász, politikus, újságíró. Kolozsvárott szerzett jogi diplomát, majd az államfordulatig a pozsonyi ítélőtábla bírája volt. 1920–1930 között a ->Híradó főszerkesztő-helyettese. 1930-tól az ->Országos Keresztényszocialista Párt országos főtitkára, 1932-tól pártigazgatója, 1936-tól az ->Egyesült Magyar Párt országos pártigazgatója. Jelentős szereplője a pozsonyi kulturális életnek: a Bartók Béla Dalegylet elnöke, 1925-től a ->Toldy Kör alelnöke, 1939-től 1944-ig pedig az elnöke.

Fm Pozsony (1938); A Pozsonyi Hajósegylet (1941).

Község a Kassa-környéki járásban, a Gömör–Tornai-karszt DK-i részén, a 3,3 km hosszú kanyonszerű Áji-völgy bejáratánál, Szepsitől Ny-ra. L: 393, ebből 382 (97,2%) magyar (1921); 307, ebből 261 (85,0%) magyar, 31 (10,1%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 265 (86,3%) magyar, 27 (8,8%) szlovák (2001). V: 213 r. k., 71 ref., 6 gör. kat. (2001). R. k. (Szt. József) temploma 1764-ben épült barokk-klasszicista, ref. temploma a 19. sz.-ban klasszicista stílusban. – 1964-ben közigazgatásilag Tornával egyesítették Tornaváralja (Turnianske Podhradie) néven, 1990 óta ismét önálló község. Ir.: Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (1941); Vargyas Lajos: Egy felvidéki falu zenei világa – Áj, 1940 (1999).

Község a Rimaszombati járásban, a Cseres-hegységben, a Gortva-patak felső folyása mentén, Fülektől DK-re. L: 1024, ebből 881 (86,0%) magyar, 115 (11,2%) szlovák (1921); 1164, ebből 1004 (86,3%) magyar, 146 (12,5%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 1025 (88,1%) magyar, 125 (10,7%) szlovák (2001). V: 1138 r. k., 6 ref. (2001). A klasszicista Kubinyi-kúria 1810–20 között, r. k. temploma 1992–94-ben épült. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. A falutól É-ra fekvő bazaltsziklán a 18. sz. derekán elpusztult Ajnácskő várának romjai láthatók: a 335 m magas Várhegy melegkedvelő flórája, az 578 m magas Pogányvár bazaltkrátere és az 537 m magas Ragács bazaltfennsík 1964 óta természetvédelmi terület. A község közelében gyógyhatású kénes-savanyú ásványvízforrások és Szl. legnagyobb bazaltbányái találhatók, a Csontos-árok későharmadkori emlősök leggazdagabb szlovákiai lelőhelye.

Az első Csehszlovák Köztársaságban a kormány politikájával szembeni lojális politikai és közéleti magatartás. Noha a szlovákiai magyar szellemi élet képviselői között, különös tekintettel a magyarországi emigránsokra, elterjedt magatartásnak számított, a politikai életben nem tudott nagyobb teret hódítani. Az aktivista politikát folytató magyar politikai pártok (->Köztársasági Magyar Földmíves Párt ; ->Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt ; ->Országos Parasztpárt) többsége a csehszlovák kormánypártok kezdeményezésére jöttek létre, a magyar választók körében azonban nagyobb népszerűségre nem tudtak szert tenni. A húszas évek végére az önálló magyar aktivista pártok eltűntek a politikai színtérről, s csupán a csehszlovák pártok keretén belül működtek tovább. A csehszlovák kormánypártok általában mindig indítottak listáikon egy-két aktivista magyar politikust, akik azonban a magyar kisebbség érdekképviselete helyett a kormánypolitika iránti szervilizmusukkal tűntek ki. A legjelentősebb aktivista erők az Agrárpárt és a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt magyar szekciói (->Csehszlovák Köztársaság Magyar Szociáldemokrata Munkáspártja) voltak. Noha az aktivista erők megpróbálták a saját eredményeikként feltüntetni a csehszlolvák kormányzat által 1937--38-ban a kisebbségek felé tett engedményeket, az 1938-as községi választások során korábbi választóik jelentős része az ->Egyesült Magyar Párt-ra szavazott. A szlovákiai magyar ~ véglegesen 1938 őszén veszítette el létjogosultságát, amikor a Mo.-hoz való visszacsatolás reményében élő magyar lakosság teljesen elfordult tőle.

Irodalomkritikus, egyetemi tanár. A füleki gimnáziumban érettségizetett (1969), a budapesti ELTE bölcsészeti karán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett (1974). 1974-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanára, 1990–1996 között tanszékvezetője, 1994–1996 között dékánhelyettes is volt. 1998-tól a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztikai Tanszékének vezetője, 2006-tól egyetemi tanár.

Fm Folytatás és változás (tan., 1984); Irodalomközelben (tan., 1992); Két költő nyomában. Cselényi L. és Tőzsér Á. költészetéről. (tan., 1995); Interpretáció és integráció (tan., 2002); Irodalmi értékek és sajátosság (tan., 2003).

Az egyetemes kultúra mindazon része, amely lényeges és elengedhetetlen az egyén eligazodásához a műveltség legfőbb területein. Az egyén számára lehetővé teszi a további tanulási folyamatban való részvételt és az általános, ill. szakmai képzettség megszerzését, a későbbi önművelődést. Megítélése, tartalmának és mértékének meghatározása az egyes neveléstörténeti korszakok során a társadalmi elvárások következtében jelentősen módosult. Megszerzésének biztosítása minden tanuló számára elsősorban az alapiskola feladata. Az európai országok többségében a tudástartalmat az ->alaptanterv taglalja, s elsajátítását vizsga formájában mérik.

A ->tanterv egyik típusa, az ->alapműveltség lényegi elemeit magában foglaló követelményrendszer. Az ~ az összes tanuló számára a tankötelezettség ideje alatt kötelezően elsajátítandó tananyagok kerete, amely a tartalmi alapok, valamint a tantárgyak, ill. műveltségterületek pótolhatatlan ismerethalmazának meghatározását szolgáló eszköz. A 20. sz. 80-as éveiben terjedt el az országos szintek definiálása és az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. A gyakorlatban háromféle ~et különböztetünk meg, melyek elsősorban tartalmi szempontból mutatnak eltéréseket. Egyesek a tudásanyagot helyezik előtérbe, mások a tanulói tevékenységre, ill. a teljesítményekre helyezik a fő hangsúlyt. Az ~re szinte mindenhol sajátos elemeket tartalmazó helyi tantervek épülnek, amelyek lehetővé teszik az iskolai, települési, regionális vagy nemzetiségi jellegzetességek megjelenését az oktatásban. Alkalmazása a jogszabályokban előírt módon történik, melynek hatékonyságát általában országos szintű vizsgákkal mérik. A szlovák oktatási rendszerben ezt az elemet mindezidáig többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült bevezetni.

Történész, levéltáros, muzeológus. Középiskolába Komáromban kezdett járni, Esztergomban érettségizett, majd Budapesten végzett jogot és bölcsészetet. Tanulmányai elvégzése után Budapesten a Földművelési Minisztérium tisztviselője, majd 1898-tól Komáromban a városnál, ill. a megyénél töltött be különféle tisztségeket; 1903-tól nyugdíjazásáig (1921) a megye levéltárosa. Közben a Múzeum Egyesület titkára (1904–1911), a Jókai Egyesület főtitkára (1912–1931), a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE) főtitkára, a Jókai Egyesület múzeumának az igazgatója (1913–1936). Néprajzilag is hasznosítható levéltári kutatásokat végzett, levéltári forrásokat tett közzé, régészeti feltárásokban vett részt. A Nemzeti Kultúra szerkesztője (1933–1935).

Fm Bűbájosok és boszorkányok Komárom vármegyében (1914); A szülőföld Jókai regényeiben (1925); A csallóközi halászat története (1933, 1994).

Község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz központi részén, Dunaszerdahelytől DK-re. L: 518, ebből 498 (96,1%) magyar, 10 (1,9%) szlovák (1921); 518, ebből 428 (82,6%) magyar, 75 (14,5%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 448 (86,5%) magyar, 55 (10,6%) szlovák (2001). V: 440 r. k., 35 ref., 12 ev. (2001). A II. vh. után magyar lakosainak közel egyharmadát áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi szlovákok települtek. R. k. (Szt. Anna-) temploma a 18. sz. végén épült klasszicista, kastélya a 19. sz. végén neoklasszicista stílusban. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. 1960–90 között közigazgatásilag hozzá tartozott ->Nagymad.

Tanár, politikus. A kassai magyar ipari szakközépiskolában érettségizett (1961), a kassai Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1966). 1966–1990-ben a kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola tanára. 1990–2004-ben a kassai Műszaki Egyetem tanszékvezető docense, 2002–2006-ban az SZK Nemzeti Tanácsának képviselője (MKP). A komáromi Selye János Egyetem rektora (2004–2008). Kutatóként fő szakterülete a gépészettan oktatásának módszertana. Pedagógiai szakcikk, tankönyvek, módszertani könyvek szerzője.

Fm Zbierka príkladov zo stavby a prevádzky strojov (tankönyv, 1974); Konštrukčné cvičenia pre 2. roč. SPSŠ (tankönyv, 1982).

Az 1918–1919-es magyarországi forradalmi eseményeket követően emigrált Csehszl.-ba. Elsősorban a ->Tűz-ben és a ->Kassai Napló-ban jelentek meg publicisztikai írásai, irodalmi és színikritikái, elbeszélései.

1940-ben Tőnyeistál, 1945-től ~ néven Felistállal és Tőnyével egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz központi részén, Dunaszerdahelytől DK-re. L: 1095, ebből 1063 (97,1%) magyar, 12 (1,1%) szlovák (1921); 1962, ebből 1848 (94,2%) magyar, 106 (5,4%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 1884 (96,0%) magyar, 64 (3,3%) szlovák (2001). V: 1050 r. k., 779 ref. 12 ev., 6 gör. kat. (2001). Magyar lakosainak egy részét a II. vh. utáni lakosságcsere keretében áttelepítették Mo.-ra. R. k. (Szt. Márton-) temploma a 15. sz.-ban épült késő gótikus, ref. temploma 1786-ban klasszicista stílusban; a csallóközi falvak lakáskultúráját és használati eszközeit bemutató tájháza 1975-ben létesült. A 21. sz. elején magyar tannyelvű állami és magyar tannyelvű ref. egyházi alapiskolával rendelkezett. Ir. Presinszky Lajos: Múltunkról a jelennek. Alistál, Felistál, Tőnye (2004).

Megalakulásának éve 1971. Kulturális, közművelődési és egyéb hagyományőrzési tevékenységet végez. A tájház Alistál közepén található parasztház, mely a 70. szám alatt van. A mestergerendába vésett évszám tanúskodik arról, hogy 1848-ban épült, eredeti tulajdonosa Németh Gyula alistáli lakos volt. A község 1973-ban vásárolta meg, s 1975. június 20-án múzeummá avatta. A Szlovák Műemlékvédelmi Alap nyilvántartásában műemlékként szerepel.

Habár a frissen kikiáltott csehszlovák állam csapatai már 1918 novemberének első napjaiban benyomultak a mai Szl. területére (->Csehszlovákia megalakulása), a mai dél-szlovákiai területek megszállása csupán a Szl. és Mo. közötti demarkációs vonal (->szlovák–magyar államhatár) kijelölését követően kezdődött el. A Piccione olasz tábornok vezetése alatt álló Itáliából hazatért csehszlovák légiók 1918. dec. 29-én Kassa, majd másnap Pozsony elfoglalásával kezdték meg és 1919. jan. közepén fejezték be a mai Dél-Szlovákia elfoglalását. A Pozsonytól a Losonc melletti Pinc községig kijelölt nyugati szakaszt az itáliai csehszlovák légiók 7. hadosztálya, az ettől keletre eső térségeket pedig a 6. hadosztály vette birtokába. A Dél-Szlovákiába bevonuló csehszlovák csapatok sehol sem ütköztek a magyar hadsereg komolyabb katonai ellenállásába, számottevő harcok csupán a nógrádi Rap község mellett zajlottak. A helyi magyarság szembeszegülése Érsekújvár környékén öltött szervezett formát, ahol a Szmrecsányi György és Benyiczky Ödön által szervezett népfelkelők szálltak szembe a légionáriusokkal. A helyi lakosság ellenállásának hiányát leginkább az magyarázza, hogy a magyar lakosság az igazságos békében és egy esetleges népszavazásban bízva, csupán ideiglenesnek tekintette a csehszlovák megszállást. A szlovákiai magyar kisebbség tiltakozását a magyar közigazgatás felszámolása, Pozsonynak Szl. fővárosává való nyilvánítása, a Szlovákia Tejhatalmú Minisztériumának Pozsonyba költözése, valamint a legionáriusoknak a magyar lakosság nemzeti önérzetét sértő magatartása indította el. 1919. febr. 4-én szinte Szl. egész területén sztrájkba kezdtek a vasutasok és postások, valamint több városban is általános sztrájkba kezdett a lakosság. A pozsonyi magyar és német szociáldemokrácia által febr. 12-én Pozsonyban szervezett nagygyűlés résztvevői nemcsak szociális követeléseket hangoztattak, hanem Pozsony Csehszlovákiához való csatolása ellen is tiltakoztak. A cseh katonaság a tüntetést csak a tömegből 7 halálos áldozatot követelő sortűzzel tudta feloszlatni (->pozsonyi sortűz). A Vavro Šrobár által irányított Szlovákia Tejhatalmú Minisztériuma következő hetekben is kemény kézzel tört le minden magyar jellegű megmozdulást, s újabb sortüzektől sem riadt vissza (->Zselizi sortűz, kassai sortűz). A csehszlovák közigazgatás megszervezésével párhuzamosan megkezdődött a magyar intézményrendszer felszámolása és a magyar emlékművek, szobrok lerombolása, eltávolítása. A Magyar Tanácsköztársaság 1919. márc. 21-i megalakulása ismét új helyzetet teremtett. A csehszlovák kormány Szl. egész területén szükségállapotot hirdetett, majd fegyveres támadást intézet Mo. ellen, amelynek célja az ún. második demarkációs vonal megszállása volt (->szlovák–magyar államhatár). A Vörös Hadsereg máj. 30-án megindított ellentámadása során azonban a magyar csapatok mélyen a mai Szl. területére hatoltak, s közben Dél-Szlovákia magyarok által lakott területeinek a Bodrogköztől Érsekújvárig húzódó szakaszát is visszafoglalták. Mivel Versailles-ban közben megszületett a ->szlovák–magyar államhatár vonalát érintő megegyezés, a békekonferencián elnöklő Georges Clemenceau 1919. jún. 13-án jegyzékben szólította fel a magyar kormányt, hogy csapatait vonja vissza az előző napon megállapított határvonal mögé. Ez jún. utolsó napjaiban meg is történt, s a csehszlovák hatalom immár véglegesen birtokba vette a neki kijelölt területeket. Ezzel a demarkációs vonal által kijelölt észak-magyarországi területetek csehszlovák megszállása befejeződött.

A szlovák Állami Faluszínház 1949-ben alakult, elsősorban a hivatásos (és hivatalos) színjátszás megszervezését és a vidék, a falu kapcsolatának szorosabbra fűzését tekintette küldetésének. 1950. szeptember 1-jével megalakult a pozsonyi Állami Faluszínház magyar tagozata, a háború befejezése után az első hivatásos magyar színtársulat Szlovákiában. A társulatnak elsősorban politikai feladatai voltak. 1959-ben az Állami Faluszínházat felszámolták, tagjai az addigra már kiépült kerületi színházakba, a magyar tagozat munkatársai zömmel a ->Magyar Területi Színház-hoz kerültek.

Festő, restaurátor. Fiatalkorában kovácsként és gépészként dolgozott. Gustáv Mallý pozsonyi festőiskolájában, ill. a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. 1931-ben tanulmányúton járt Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban. Hazatérve Szunyogdin telepedett le. 1939–1945 között Pozsonyban festőiskolát létesített. A 2. világháború után elismert restaurátor volt. 1960-ban kivándorlási engedéllyel Ausztriába, Kritzendorfba költözött, ahol folytatta restaurátori tevékenységét, s részt vett az alsó-ausztriai képzőművészeti életben.

Fm Vál. e. k.: 1937: Dunaszerdahely, 1941: Pozsony, 1960: Künstlerhaus, Bécs. Restaurátori munkássága: Bogoszló, Maulpertsch-freskók az Erdődy kastélyban (1954–1955, Staudt Mihállyal); Kassa: a színház mennyezeti festményei; Zselíz: a templom középkori freskói, a pozsonyi Klarissza-templom falfestményei.

Ir. Fogarassy László: ~. ISZ. 1975/8.

Község a Rimaszombati járásban, a Cseres-hegységben, a Gortva-patak völgyében, Fülektől DK-re, a szlovák–magyar határ közelében. L: 726, ebből 722 (99,4%) magyar, 4 (0,5%) szlovák (1921); 701, ebből 629 (89,7%) magyar, 61 (8,7%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 662 (94,4%) magyar, 34 (4,8%) szlovák (2001). V: 676 r. k., 14 ref., 2 ev. (2001). R. k. (Szt. Abdon és Szennen-) temploma a 13. sz.-ban épült román stílusban, a 18. sz.-ban barokkosították, fa karzata 1815-ben készült. A 21. sz. elején közös, szlovák–magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. Az 1980-as években a Rimaszombati járási nyári művelődési táborok színhelye volt.

Szlovákiai magyar egyetemisták időszakos kiadványa. A ->Diákhálózat jelenteti meg Pozsonyban. Lapigazgató Pastorek Katalin, főszerkesztő Juhos Melinda.

Festő, grafikus. 1967-ben a brünni Iparművészeti Középiskola grafikai szakán végzett. 1968–1974-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult, majd Dunaszerdahelyen működött. Jelenleg Mórockarcsán él. A nyárasdi képzőművészeti alkotótáborok kezdeményezője. Főleg falfestészettel, táblafestészettel és grafikával foglalkozik.

Fm Vál. e. k.: 1976: Prága; 1976, 1977, 1980, 1984, 1988, 1998, 1999, 2000, 2008: Dunaszerdahely; 1976, 1987, 1998, 2003: Komárom.

1943-ban ->Vámosbalog néven ->Felsőbalog-gal egyesített község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Balog-patak völgyében, Rimaszombattól ÉK-re. L: 624, ebből 607 (97,3%) magyar, 11 (1,8%) szlovák nemzetiségű (1921). V: 484 ref., 123 r. k., 11 izr., 5 ev. (1921). Ref. templomát 1740-ben emelték.

Község a Nyitrai járásban, a Zsitvamenti-hátságon, a Nyitra és a Zsitva folyók között, a Zoboralján, Nyitrától K-re. L: 760, ebből 708 (93,2%) magyar, 44 (5,8%) szlovák (1921); 1159, ebből 805 (69,5%) magyar, 341 (29,4%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 853 (73,6%) magyar, 292 (25,2%) szlovák (2001). V: 1120 r. k., 2 ev., 1 ref. (2001). R. k. (Keresztelő Szt. János-) temploma a 12. sz. 2. felében épült román stílusban, a 18. sz. végén barokk stílusban alakították át. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os vegyes, szlovák-magyar tannyelvű alapiskolával, s 2001-ben alapított magyar tannyelvű magán szakközépiskolával (Zoboraljai Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola) rendelkezett. Ir. Fehér Sándor: Alsóbodok. Monográfia (1997).

Néprajzi tájegység. A ->Csallóköz keleti, Altájként is emlegetett, az egykori Komárom vármegyéhez tartozó területe. A természetföldrajzi adottságainak köszönhetően és a török háborúk pusztításainak következtében a nagy határú, nagy lélekszámú, halmazos települések jellemzik. Gyakran kiterjedt tanyarendszer is létrejött, ahogy azt Gúta példája mutatja. Itt először az állattenyésztés velejárójaként alakultak ki huzamosabb ott tartózkodásra alkalmas tanyák. Mivel a döntően szarvasmarha-tenyésztésből élő gútaiak állataikat az óriási határnak csak a magasabban fekvő, víz nem járta területein tudták legeltetni, gyakran előfordult, hogy a belvizek elvágták a visszatérési lehetőséget. A 19. sz. végétől, ám főleg a 20. sz. első évtizedeiben, a földművelés egyre fontosabbá válása, valamint a belterület túlnépesedése következtében egy másik jelentős kiköltözés, tanyásodási folyamat indult meg. Lényegében ettől az időtől kezdve kísérhető nyomon az ún. ártéri tanyák kialakulása is. A Kis-Duna és a Vág árterében, mesterséges dombokon épített lakóházakba a szegényebb lakosok költöztek ki. Csak gyümölcstermesztéssel és halászattal foglalkoztak. E folyamatok következtében 1933-ban Gúta összlakosságának már mintegy 35%-a élt tanyán. Az ártéri tanyák a második vh. után folyamatos hanyatlásnak indultak, s napjainkra gyakorlatilag teljesen fölszámolódtak.

Község a Nyitrai járásban, a Zsibrice hegy lábánál, a Zoboralján, Nyitrától ÉK-re. L: 462, ebből 423 (91,6%) magyar, 37 (8,0%) szlovák (1921); 602, ebből 386 (64,1%) magyar, 206 (34,2%) szlovák (1970) nemzetiségű. V: 460 r. k., 2 izr. (1921). R. k. (Szt. Imre-) temploma 1785-ben épült klasszicista stílusban egy korábbi egyház alapjain. Határában, a Zsibrice D-i lejtőin 1954-ben 24,5 ha-on természetvédelmi területet létesítettek. – 1975–2002 között közigazgatásilag Nyitrához tartozott.

1944-ben ->Szered-hez csatolt község a Galántai járásban, a Kisalföldön, a Vág folyó jobb partján, Galántától É-ra. L: 343, ebből 286 (83,4%) szlovák, 48 (14,0%) magyar nemzetiségű (1921). V: 326 r. k., 12 izr. (1921). R. k. (Szűz Mária mennybevétele) kápolnája 1781-ben épült barokk, nemesi kúriája a 19. sz. közepén klasszicista stílusban.