|
| A Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadványai | | Ezen az oldalon a Fórum Kisebbségkutató Intézet publikációi talalhatóak elektronikus formában teljes terjedelmükben. | |
| 1. | 
| Simon Attila
Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. 2. kiadás.
Nostra Tempora 15.
Mostanra, mikor ennek a könyvnek az utolsó sorait írom, már számos dél-szlovákiai kolóniát bejártam régi telepes házak, emlékek után kutatva. Elmentem arra a négy gömöri telepre is, amely szülőfalumtól csak néhány kilométerre található, de ahol egész gyerekkoromban egyszer sem jártam. Sőt, mire ez a könyv megjelenik, már új helyen lakom, s otthonom – az élet furcsa fintoraként – az egyik csallóközi telepen, Balázsfa-Kolónián található. A morva telepesek egykori jelenlétére azonban egy-két átépített, de alapjaiban még a kolonisták otthonaira épülő házon kívül más már nem nagyon emlékeztet. A kolóniáról – a helyiek ma is így nevezik a falunak ezt a részét – nem csak az ide érkező morva telepesek örökösei vesztek ki, de nyelvük is. A könyv az ő történetüket is őrzi.
Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2009. 288 o. 8,30 EUR |
|
| | 2. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2010/2
Fórum Társadalomtudományi Szemle 41.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal.
A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010. 167 o. 2,66 EUR |
|
| | 3. | 
| Kontra Miklós
Hasznos nyelvészet
Sorozaton kívül 26.
Hogy a társadalmilag hasznos kutatásnak mekkora a becsülete a tudósok között, az tudományonként változik: aligha van orvos kutató, akit egy sikeres gyógyszer ipari alkalmazás lehetősége ne motiválna, de például a nyelvészek között vannak, akik csak a fejüket vakarnák arra a kérdésre, hogy mi is az ő tudományuk társadalmi haszna.
Ebbe a kötetbe olyan tanulmányokat válogattam, amelyek a nyelvészeti kutatások hasznosíthatóságának kérdéseit járják körbe.
Fórum Kisebbségkutató intézet, Somorja, 2010 9 EUR |
|
| | 4. | 
| István Mezei
Urban Development in Slovakia
Sorozaton kívül 25.
I might dedicate this book to my children: I wonder how they interpret the world around them, since curious reaction is the duty of each generation. With a grand gesture, I might as well dedicate this book to the people living in the Carpathian Basin, since we have all gone through radical changes and we have to speak about them.
CRR of the HAS, Pécs–Hungary, Forum Minority Research Institute, ©amorín–Slovakia, 2010 5 EUR |
|
| | 5. | 
| Edited by: Kálmán Petőcz
National Populism and Slovak – Hungarian Relations in Slovakia 2006 – 2009
Sorozaton kívül 24.
Political development in Central European countries took a peculiar turn after their accession to the European Union in 2004 but especially after a series of national elections in 2005 and 2006. They put in driver’s seat politicians whose mode of expression, style of pursuing political goals and attitude to political opponents was – to say the least – unusual for suave politicians from Western European saloons. Analysts, journalists and civic activists openly began to speak of the rise of new populism.
This publication appears thanks to the support of the Open Society Institute, Budapest (in the frame of the project Challenging National Populism and Promoting Interethnic Tolerance and Understanding in Slovakia)
Forum Minority Research Institute ©amorín – Somorja, 2010 8 EUR |
|
| | 6. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2010/1
Fórum Társadalomtudományi Szemle 40.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal.
A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010. 164 o. 2,66 EUR |
|
| | 7. | 
| Hardi Tamás–Tóth Károly szerk.
Határaink mentén, A szlovák–magyar határtérség társadalmi−gazdasági vizsgálata (2008)
Sorozaton kívül 23.
A kötet a HUSKUA/05/02/117 Alapkutatás a szlovák–magyar határtérség társadalmi−gazdasági vizsgálatára c. projektum eredményeire épül.
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta – Nemzeti Kisebbségek Programja 2009
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009
|
|
| | 8. | 
| Szerkesztette: Lelkes Gábor, Tóth Károly
Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2008
Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 7.
Tisztelt Olvasó!
A Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2008 c. kiadványt tartja a kezében, mely a Fórum Kisebbségkutató Intézet által megjelentetett évkönyv folytatása, s amely szoros együttműködésben jött létre a szlovákiai nemzeti és etnikai kisebbségek több mint egy tucat szervezetével, valamint további, a kisebbségi közösségek fejlesztésével foglalkozó intézményekkel.
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009. 244 o. 8,50 EUR |
|
| | 9. | 
| Szerkesztette: Liszka József
Az Etnológiai Központ Évkönyve 2008–2009 (Acta Ethnologica Danubiana 10–11)
Acta Ethnologica Danubiana 10-11.
Ročenka Výskumného centra európskej etnológie. Jahrbuch des Forschungszentrums für Europäische Ethnologie.
Évkönyvünk – amellett, hogy elsősorban a szlovákiai magyar tájak népi kultúrájának kutatási eredményeiről ad számot – nyitva áll a Duna-medence népeinek népi kultúráit bemutatni kívánók előtt is. A komáromi Etnológiai Központ kutatási prioritásaival összhangban kiemelten foglalkozunk a szakrális néprajz szerteágazó kérdéskörével, hiszen a néprajznak ez az ága mind magyar, mind szlovák vonatkozásban az egyik legelhanyagoltabb területnek számít. Hangsúlyos szerepet szánunk továbbá az interetnikus kapcsolatok kutatási eredményeinek a bemutatására, valamint a különféle jelenkutatási és változásvizsgálatok prezentálásának is.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Komárom - Somorja, 2009. 288 o. 9 EUR |
|
| | 10. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2009/4
Fórum Társadalomtudományi Szemle 39.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal.
A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009. 167 o. 2,66 EUR |
|
| | 11. | 
| Hatékony érdekérvényesítést - A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala előadásai és dokumentumai
Sorozaton kívül 22.
Jelen kötet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala címmel 2009. január 29-én Somorján-Csölösztőn a Kormorán Szállodában megrendezett tanácskozás előadásait tartalmazza. A konferencia a korábbi hasonló rendezvényekhez képest első ízben intézményi alapon szerveződött. A résztvevők köre az országos hatáskörű szlovákiai magyar szervezetek, az intézményrendszert támogató vállalatok, vállalkozások képviselőiből és jeles szlovákiai magyar személyiségekből tevődött össze. A tanácskozás célja az volt, hogy szembenézzünk az egyre riasztóbb asszimilációs folyamatokkal, a szlovákiai magyarok létszámának drasztikus csökkenésével, és intézményi szinten tegyünk valamit azért, hogy ezek megállíthatók, de legalábbis mérsékelhetők legyenek. A helyzet súlyosságát a demográfiai és szociológiai előrejelzések nagyon plasztikusan bizonyítják. A konferencián szinte minden intézmény, vállalkozó és magánszemély megjelent, s ez azt jelezte, hogy mindenki fontosnak tartotta a felvetett problémák megbeszélését.
|
|
| | 12. | 
| Szerkesztette: Liszka József
Nyitra vidéki népballadák (Arany A. László hagyatékából)
Jelek a térben 2.
1944-ben jelent meg a Nyitravidéki népballadák című füzet, amely Putz Éva által 1941-ben Zsérén lejegyzett Fehér László balladája címen ismert szöveget adta közre. Ezt a kiadványt a Szlovákiai Magyar Közlemények 2. köteteként tervezett Nyitravidéki népballadák című teljes gyűjtemény követte volna. A beharangozott kötet azonban a háborús állapotok miatt már nem jelenhetett meg, és a magyar folklorisztika az egész népköltési anyagot a legutóbbi időkig elveszettnek hitte.
A közelmúltban került elő Arany A. László hagyatéka, benne az említett kiadvány félig előkészített változatával, valamint további szövegekkel, variánsokkal. Kiadványunk Arany A. László korabeli fényképeivel illusztrálva ebből a gyűjteményből ad szinte teljes válogatást.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009. 200 o., Arany A. László korabeli fotóival illusztrálva
megrendelhető: foruminst@foruminst.sk 13 EUR |
|
| | 13. | 
| Szerkesztette: Popély Árpád, Simon Attila
A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok (1989-1992)
Elbeszélt történelem 1.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet az Elbeszélt törtenelem (Oral History) programja keretében több tucat mélyinterjút készített a rendszerváltás szlovákiai magyar résztvevőivel az elmúlt évtizedben. A most induló könyvsorozatunk első kötete 31 interjút tartalmaz ezekből olyan személyiségekkel, akik nemcsak átélői, hanem valamilyen formában alakítói is voltak az 1989-es rendszerváltásnak, illetve az azt megelőző és követő időszaknak. Bár személyes visszaemlékezésekről van szó, ezek a beszélgetések mégis szélesebb közérdeklődésre tarthatnak számot, hiszen a pártállam bukása és a szabad társadalom megszületése közös nagy élményünk volt, amelynek fontosságát a következő nemzedékek fogják majd értékelni.
Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2009. 840 o.
megrendelhető: foruminst@foruminst.sk 20 EUR |
|
| | 14. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2009/3
Fórum Társadalomtudományi Szemle 38.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal. A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk. 2,66 EUR |
|
| | 15. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2009/2
Fórum Társadalomtudományi Szemle 37.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal. A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk. 2,66 EUR |
|
| | 16. | 
| Fórum Társadalomtudományi Szemle 2009/1
Fórum Társadalomtudományi Szemle 36.
Negyedévente megjelenő tudományos folyóirat magyar nyelven, angol összefoglalókkal. A szerkesztőség címe: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Parková 4., 931 01 ©amorín. E-mail: fazekas@foruminst.sk. 2,66 EUR |
|
| | 17. | 
| Lampl Zsuzsanna
Magyarok és szlovákok
Nostra Tempora 17.
Ezt a könyvet 2008 tavaszán-őszén, épp a szlovák-magyar viszony kiéleződésének időszakában írtam. A kutatások, amelyekre hivatkozom, 2007-ben készültek. Ha most valaki azt kérdezné tőlem, hogy 2007 óta változott-e a vizsgált területek megítélése, csak azt tudnám válaszolni, hogy nem tudok válaszolni. Mert valami változhatott, valami nem, de ami változott, ugyanúgy vissza is rendeződhetett. Nem szeretek ilyesmin spekulálni, mert semmihez sem vezet, ha a válasz ugyanúgy lehet „igen”, mint ahogyan „nem”, arról nem is beszélve, hogy a szlovák—magyar kérdéskör és a többi, könyvben olvasható téma nem a gyorsan változó társadalmi jelenségek kategóriájába tartozik....
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma – Nemzeti Kisebbségek Programja 2008 támogatta.
Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2008. 190 o. 6 EUR |
|
| | 18. | 
| Öllös László
Az egyetértés konfliktusa. A Magyar Köztársaság alkotmánya és a határon túli magyarok
Nostra Tempora 16. A kettős állampolgárságról tartott népszavazás még láthatóbbá tette a magyarországi politika egyik, a rendszerváltás óta feltörő konfliktusát, azt, hogy a határon túli magyarok vonatkozásában nincs egyetértés a magyarországi politikai erők között. Ugyanakkor a rendszerváltás elején még olyan mértékű egyetértés alakult ki a legjelentősebb politikai irányzatok között, hogy a magyar kisebbségek kérdésköre az ország írott alkotmányába kerülhetett. A magyar kisebbségek ügye ennek ellenére rendszeresen megjelenő mély feszültségeket, megoldatlan konfliktusokat okoz Magyarország politikai életében...
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma – Nemzeti Kisebbségek Programja 2008 támogatta.
Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2008. 158 o. 4.98 EUR |
|
| | 19. | 
| Szerkesztette: Popély Árpád
Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez I
Fontes Historiae Hungarorum 4.
Válogatás a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból
A szlovákiai, illetve csehszlovákiai magyarság történetének kutatása és feldolgozása részben a szlovák, részben a magyar történetírás feladata. A tudományos alapossággal megírt feldolgozások elkészítésének egyik alapfeltétele a korabeli források feltárása és közzététele. A tudományos kutatásokat kívánja elõsegíteni az Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez címû kötet is, amely a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból ad közre válogatást. A magyar, szlovák és cseh nyelvû iratokat egyaránt tartalmazó kötetet igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az mind a magyar, mind pedig a szlovák és cseh olvasóközönség és szakma számára érthetõ és használható legyen.
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma – Nemzeti Kisebbségek Programja 2008 támogatta.
Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2008. 427 o. 11.62 EUR |
|
| | 20. | 
| Popély Árpád
1968 és a csehszlovákiai magyarság
Fontes Historiae Hungarorum 3.
„A közzétett 150 dokumentum túlnyomó többsége a magyar kisebbség érdekvédelmét a prágai tavasz idején nyíltan felvállaló s nemzetiségpolitikai élkitûzéseket s megfogalmazó Csemadok tevékenységéhez kapcsolódik. Az iratok között azonban igyekeztem úgy válogatni, hogy a gyûjtemény a Csemadok érdekvédelmi munkássága mellett átfogó képet nyújtson többek között a Magyar Ifjúsági Szövetség megalakulásának folyamatáról, a nemzetiségi kérdésrõl a sajtó hasábjain folytatott szlovák–magyar vitáról, az állami és pártszervek nemzetiségekkel kapcsolatos döntéseirõl, a magyar lakosságnak az augusztusi katonai megszállás elleni tiltakozásáról, a nemzetiségi alkotmánytörvény megalkotásának folyamatáról, a reformfolyamat eredményeként létrejött ún. nemzetiségi szervek tevékenységének kezdeti szakaszáról, végül pedig a visszarendezõdésrõl, a reformfolyamatban aktív szerepet vállalt személyeknek a közéletbõl való eltávolításáról. A dokumentumközlést éppen ezért nem korlátoztam csupán az 1968-as és 1969-es évre, hanem beválogattam a kötetbe a normalizáció kezdeti szakaszának – különösen a Csemadok megrendszabályozásával kapcsolatos – több dokumentumát is. Szerepeltetem a gyûjteményben, annak mintegy függelékeként, a csehszlovákiai magyarság helyzetérõl készült magyar diplomáciai jelentéseket is, amelyek részletes összefoglalóját adják a történéseknek, s hasznos támpontokat nyújtanak a tárgyalt korszak megismeréséhez és elemzéséhez.” Popély Árpád
A kötet megjelenését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta.
Fórum Kisebbségkutató Intézet - Somorja, 2008. 472 o. 11.62 EUR |
|
|
|
|

 | |
 | Könyvbemutató - Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet [2010. augusztus 30.] | | Kontra Miklós legújabb könyvének bemutatójára kerül sor a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár közös rendezésében Somorján a városi könyvtárban 2010. szeptember 10-én 17.30 órakor. | Iveta Radičová kormányfő fogadta a civil szervezetek képviselőit [2010. augusztus 12.] | | A találkozón a mintegy harminc szervezet között (egyetlen magyar szervezetként) ott volt a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke Öllös László is. | A Fórum Intézet legújabb könyveink [2010. augusztus 12.] | - Fórum Társadalomtudományi Szemle 2010/2
- KONTRA MIKLÓS: Hasznos nyelvészet | Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa tanácsadóinak látogatása Szlovákiában [2010. július 22.] | | Kurt Vollebaek főbiztos tanácsadói, Judith Gimenez és Natalie Sabanadze a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézetben szlovákiai magyar és más nemzeti kisebbségi szervezetek képviselőivel találkoztak. | Legújabb könyveink [2010. június 09.] | - ISTVÁN MEZEI: Urban Development in Slovakia
- KÁLMÁN PETŐCZ (Edited by): National Populism and Slovak – Hungarian Relations in Slovakia (2006–2009) | Tolerancia menet [2010. június 03.] | | 2010. június 8-án, kedden, 16.30 órától 18.30 óráig felvonulást szervezünk Pozsonyban TOLERANCIA MENET címen. |
|
|