| | | 1922 folyamán Podkarpatszka Ruszban 22 politikai párt fejtett ki tevékenységet. Ungváron héber kisdedóvó nyílt. Huszton zsidó elemi iskolát indított a Kárpátaljai Zsidó Iskolaegyesület (19281933 között szünetelt a tanítás). Új lapok indultak: Ungváron képes hetilap Ruszinszkói Fórum címmel (szerkesztő: Bálint Miklós), képes irodalmi hetilap Napsugár címmel (Kun István). Ungváron rendezett kiállítást a Ruszinszkói Festőművészek Klubja. Kiállítók: Erdélyi Béla, Boksay József, Virágh Gyula, Grabovszky Emil, Ijjász Gyula. Boksay József festőművésznek ugyanitt önálló tárlata volt. Bemutatkozott több magyarországi alkotó is. Kárpátalján vendégszerepeltek Budapestről Fedák Sári, Beregi Oszkár színművészek. Egry-harangot szenteltek a dobóruszkai és a beregszászi római katolikus templomban. Megjelent: György Ferenc: Napisten ölén. Versek, karcolatok, színdarabok. Előszó: Beregi Oszkár. Athenaeum Könyvnyomda, Kassa; Simon Menyhért: Emberhez szent utunk. [Versek.] Munkácsi Művész-Club. Grosz ny., Munkács; Ivaskó GyörgyHorthy István: Magyarorosz jogi szótár. Szerzők, Munkács; Pásztor Ferenc: Dobó István temploma. Emléksorok a dobóruszkai kibővült templom fölszentelése alkalmából. 1922. augusztus 6.Földesi ny., UľhorodUngvár. Megindult a Kárpátaljai Magyar Gazda Naptár, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség kiadványa Ruszinszkó és Zemplén magyarsága számára. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. januáráprilis Sztrájkoltak a perecsenyi, nagybocskói faipari vegyi üzemek, az aknaszlatinai sóbányák, az antalóci fűrésztelep dolgozói. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január Az eperjesi Ruszin Nemzeti Tanács Beszkid Anton, Bereczky Viktor és Rojkovics Tivadar megfogalmazásában emlékiratot nyújtott be a képviselőházba, melyben követeli, hogy Ruszinszkó határai a Szepességnél kezdődjenek, Ungváron nyissanak egyetemet, a ruszin iskolákban ruszin nyelven tanítsanak, azonnal írják ki a választásokat. Az USA kormánya moratóriumot rendelt el a csehszlovákiai bevándorlókra. A Szlovák Biztosító Rt. (Pozsony) irodát nyitott Ungváron. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 1. Lelley Jenő, az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke a Népakaratban közölt újévi vezércikkében zavartalannak nevezi pártjának az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párttal fenntartott viszonyát. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. január 1. Részlet T. G. Masaryk köztársasági elnök beszédéből (üzenet a nemzetgyűlésnek): Podkarpatszka Rusz a leginkább elhanyagolt terület. A háború előtti magyar abszolutizmus és magyarosítás kihatásait éppen Podkarpatszka Ruszban érezzük leginkább. Ott sokkal inkább, mint Szlovenszkóban. A podkarpatszka ruszi polgárságot rá kell nevelni a közigazgatásra és ki kell művelni. E tekintetben igazgatásunk derekas munkát végzett. Zsatkovics kormányzó minduntalan megerősítette előttem, hogy a podkarpatszka ruszi közigazgatás tisztességes, sokkal tisztességesebb, mint amilyen a régi rezsim alatt volt. - De Podkarpatszka Ruszban nagy előszeretettel művelik az ún. magas politikát. Kivált az intelligencia jelentős része, amely elidegenült a néptől, űz meddő pártpolitikát a politikátlan nép rovására. - Podkarpatszka Ruszban, mint Szlovenszkón is, végre kell hajtani a földbirtokreformot, de ugyanakkor a népet meg kell nevelni a földművelésre, eddig a túlságosan külterjes gazdálkodást szokta meg, kivált a legelőgazdálkodást. Magától értetődik, hogy eredményes közigazgatási reformok a lakosság műveltségét követelik meg, az iskola és a közművelődési tevékenység ezért oly halaszthatatlan követelés. E tekintetben már szintén sokat végeztünk, de három év alatt nem lehet behozni, amit egész korok hanyagoltak el. Nézetem szerint a csehnémet kérdés a legfontosabb, sőt tulajdonképpen csak ez az egy kérdésünk van. Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz kérdése sokkal könnyebb. Nemzeti kisebbségeink kérdésénél meg kell különböztetnünk kisebbségeinket kvantitás és kvalitás alapján. Sablonos megoldás nem lehetséges. A republikánus és demokratikus politikának minden téren kulturálisnak kell lennie a szó legjobb értelmében, igazi demokrácia műveltség nélkül lehetetlen. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 5. E. Beneą miniszterelnök Pozsonyban az államtudományi társaság ülésén beszámolt podkarpatszka ruszi tapasztalatairól, többek között a következőket mondta: Podkarpatszka Ruszból jövök. Igen fontos dolog ma annak megállapítása, hogy ott mi a valóságban a politikai realitás. [
] Én abban a várakozásban mentem Podkarpatszka Ruszba, hogy ott rendkívül súlyos, azt mondhatnám szibériai viszonyokat, nehézségeket fogok találni minden vonalon. Amikor odaérkeztem megállapítottam, hogy a viszonyoknak ilyen módon való ecsetelése mértéken felül túlzott dolog. Podkarpatszka Ruszt itt nem ismerik, de különösen nem ismerik Prágában. [
] nagy mértékben a sajtó az oka annak, hogy Podkarpatszka Rusz és Szlovenszkó politikai viszonyait az egész köztársaságban helytelenül ítélik meg. - Podkarpatszka Rusz kérdése nemcsak fontos belső, de fontos külpolitikai probléma is [
] A podkarpatszka ruszi [
] viszonyok konszolidáltak. Korláth Endre, a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének ügyvezetője az új év alkalmából az alábbi felhívással fordult a ruszinszkói magyar sajtó képviselőihez: A múlt év utolsó hónapjainak politikai küzdelmében az ungvári magyar sajtóban több disszonancia merült fel [
] Szeretném, ha e hangnem a magyar újságírásból [
] végképp eltűnnék. - Ne bélyegezzük egymást a látszólagos ellentétes vélemény miatt sem pimasznak, se árulónak. Erre kérem az új év alkalmából a jelenleg elfoglalt politikai szerepemből kifolyólag a magyar újságokat, újságírókat, az én kedves küzdőtársaimat egyaránt. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 9. Prágában rendkívüli minisztertanácsi ülésen vitatták meg Kárpátalja közigazgatásának átszervezésével összefüggő kérdéseket. A minisztertanács megszüntette a területen a katonai közigazgatást, és napirendre tűzte a községi, szojmi és parlamenti választások kiírásának kérdését. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 12. E. Beneą miniszterelnök a parlamentnek számolt be kárpátaljai útjáról. Munkácson tanácskoztak a kárpátaljai földbérlők és földbirtokosok. Plotényi Nándor elnök lemondott, helyére Fritzsche Artúrt választották. Határozatban mondták ki, hogy a vagyondézsmát hajlandók természetben lefizetni. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 14. A ruszin újév alkalmából Ehrenfeld Péter alkormányzó vendégül látta a politikai pártok vezetőit, a hivatalok főtisztviselőit és a lapok felelős szerkesztőit. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 16. E. Beneą miniszterelnök expozéja Kárpátalja viszonyairól az alkotmányjogi bizottság ülésén: itt nem a Csehszlovák Köztársaságban való föderációról van szó, hanem egy autonómiáról: iskolai és kultuszügyekben az összállam keretén belül [
] a lakosság politikailag teljesen éretlen és 70 százaléka írni-olvasni nem tud. A nemzetiségi és felekezeti viszonyok nagyon bonyolultak. Gazdaságilag elsősorban az agrárkérdés oldandó meg. A katonai diktatúra már meg lett, a statárium meg lesz szűntetve. A választásokat illetőleg az előmunkálatokat a lehetőség szerint mielőbb megteszik. [
] A minisztertanács elnöki osztályában Podkarpatszka Rusz számára egy ügyosztályt fognak szervezni, amelynek élére egy podkarpatszka ruszi ember lesz állítva. Kaminszki József, a Podkarpatszka Ruszi Földműves Szövetség elnöke értekezletre hívta egybe a ruszin pártok vezetőit, hogy az együttműködés közelebbi feltételeiről tárgyaljanak. A parasztpárt, a munkapárt és a földműves szövetség elhatározta, hogy Földműves Autonóm Párt néven egyesül. A földműves párt nem fogadta el a csatlakozást. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 1718. Léván tartották az ország kisgazdapárt első pártnapját. Áprilisban füzet alakjában kiadták az esemény jegyzőkönyvét, benne Egry Ferenc ruszinszkói helyzetértékelésével. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 17-18. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt Léván megtartja első pártnapját. E rendezvényén mondott beszédében Szent-Ivány József pártvezér többek között az ellenzéki pártok szerves együttműködésének, sőt szövetségének szükségességét hangsúlyozza. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. január 22. V. ©robár iskolaügyi és nemzetművelődési miniszter Prágában fogadja Léva város küldöttségét. A lévai deputáció azt kérelmezi a miniszternél, hogy városuk államisított és csehszlovák tannyelvűvé változtatott gimnáziumában tartósan megmaradhasson a fokozatos felszámolásra ítélt magyar tagozat. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. január 23. Beregszászban feloszlatták a Bereg Megyei Gazdasági Egyesületet. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 25. A prágai Nemzetgyűlés Képviselőházában a Szlovák Néppárt törvényjavaslatot terjeszt be Szlovákia autonómiájáról. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. január 26. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: Kétségtelen, hogy a kárpátaljai ruszinlakta vidéknek, a hozzátartozó alfölddel együtt Ruszinszkóhoz kell tartoznia és nem lehet senkinek érdeke, hogy a ruszinok el legyenek szakítva egymástól. Ezért harcolunk megindulásunk óta mi és ezért harcolt a Ruszinszkói Magyar Jogpárt, hogy a szepességi ruszinokat visszaszerezzük keleti testvéreikhez. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 27-én kelt 43.sz. törvény Kárpátalján elválasztotta az állami pénzügyi igazgatást a községi és törvényhatósági igazgatástól (végrehajtási rendelete 131/1922. IV. 21. sz. a.). A 20. sz. kormányrendelet a betegbiztosítást szabályozta Szlovenszkón és Kárpátalján. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 29. Megalakult a Ruszinszkói Hivatásos Újságírók Szindikátusa. Elnök: Havas Emil (az Új Közlöny felelős szerkesztője). Alelnökök: Rácz Pál (a Ruszinszkói Magyar Hírlap szerkesztője), Demkó Mihály (a Kárpáti Futár felelős szerkesztője). |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. január 31. Az Ung Megyei Takarékpénztár (Ungvár legrégibb és legnagyobb pénzintézete) beleolvadt a pozsonyi Szlovák Általános Hitelbankba, mely ettől kezdve Kassán, Rozsnyón és Ungváron tart fenn fiókot. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február Ungváron megalakult a Vendéglátóipari Dolgozók Termelő- és Élelmezési Szövetkezete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február eleje Mivel még mindig érvényben van a Ruszinszkói Magyar Jogpárt betiltása, fő feladatát, a magyarok jogsegélyezését ideiglenesen átveszi a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetsége. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 34. Kassán ülésezett a szlovenszkói és ruszinszkói magyar pártok Vezérlő Bizottsága és Közös Bizottsága. Megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. Székhelye: Losonc. Igazgató: Petrogalli Oszkár (a június 1-jétől meginduló Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője). |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 3. A Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságának kassai ülésén - Fleischmann Gyula javaslatára - döntés születik egy Losonc székhelyű közös pártközi intézmény, az ún. Központi Iroda létrehozásáról. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. február 8. A prágai Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium a csehszlovák minisztertanács beleegyezésével kibocsátja az 1203-pres. sz. rendeletét, amellyel módosítja Szlovákiában az iskolák igazgatási és felügyeleti rendjét. E rendelettel közös hivatallá vonják össze a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolaügyi és Művelődési, valamint az Egyházügyi Referátusát, s azt szervezetileg az Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium alá rendelik. Az átszervezett hivatal új neve ezután már így hangzik: Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium Pozsonyi Referátusa (Referát Ministerstva ąkolství a národní osvěty v Bratislave). |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. február 8. Az 50. sz. törvény az esküdtbíróságok hatáskörét szabályozta Szlovenszkón és Kárpátalján. A 60. sz. törvény szabályozta Kárpátalján az államfordulat előtti időszak állami alkalmazottainak és hozzátartozóinak állami nyugdíjellátását |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 9. Az 59. sz. törvény kimondta, hogy Kárpátalján fő pénzügy-igazgatóság alakul. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 15. A prágai Nemzetgyűlés elfogadja a 73/1922. sz. törvényt, amely végérvényesen egységesíti a kereskedelmi szakoktatást a köztársaság egész területén. A kereskedelmi iskoláknak a törvény által meghatározott három típusa a következő: 1. kereskedelmi akadémia, 2. kétéves kereskedelmi iskola, 3. egyéves kereskedelmi tanfolyam. A kereskedelmi akadémia első évfolyamába általában a középiskola alsó tagozatát sikeresen elvégző tanuló nyerhet felvételt. A tanulmányi idő négy év, és érettségi vizsgával végződik. A kereskedelmi akadémiák mellett még ún. egyéves abituriensi tanfolyam is indítható a középiskolai érettségivel rendelkező fiatalok számára. Az alacsonyabb szintű képesítést nyújtó kétéves kereskedelmi iskola, valamint az egyéves kereskedelmi tanfolyam már a polgári iskola elvégzése után elérhetők. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. február 16. A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület képviselteti magát a Szlovákiai Országos Tanítói Egyesület által Zsolnára meghírdetett tiltakozó pedagógusgyűlésen. A gyűlésen arról is döntés születik, hogy a szlovákiai tanítóság protestáló küldöttséget meneszt Prágába T. G. Masaryk köztársasági elnökhöz. Ebben a testületben a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület elnökének, Kovács Alajosnak is helyet biztosítanak, mint a felvidéki magyar pedagógustársadalom képviselőjének. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. február 17. Losoncon megkezdi működését a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi irodája Petrogalli Oszkár besztercebányai ügyvéd vezetésével. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. február 17. Losoncon megkezdte működését a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 18. Ungváron hangversenyezett Reinitz Béla és Zádor Dezső, Ady Endre előtt tisztelegve. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. február 20. A keresztényszocialista és a kisgazdapárt parlamenti klubja szorgalmazta a Ruszinszkói Magyar Jogpárt újbóli engedélyezését. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 2. Ungváron megalakult a ruszin őslakosok Fészek Klubja. Elnök: Zseltvay János. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 5. A Ruszinszkói Magyar Hírlap tudósítása: Néhány hét előtt a magyar kormány különböző művészeti testületek sürgetésére elhatározta, hogy a jóvátételi bizottsághoz jegyzéket intéz és ebben a jegyzékben követelni fogja, hogy az utódállamok szolgáltassák ki Magyarországnak az összes magyar vonatkozású műemléket, amelyek a Magyarországtól elszakított területeken vannak. A magyar kormány felhívta a Műemlékek Országos Bizottságát, hogy állítsa össze az utódállamok területén levő magyar vonatkozású emlékek listáját [
] Ez a lista most készült el [
] A jegyzék szerint Csehszlovákiától a következő műemlékeket fogja követelni: Kárpátalja területéről: váremlékmű (Munkács), Perényi Zsigmond báró szobra (Nagyszőlős), Dayka Gábor szobra és Bercsényi Miklós gróf emléktáblája (Ungvár). |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 9. A 92. sz. kormányrendelet a bányabíráskodást Kárpátalja területén az ungvári törvényszék hatáskörébe helyezte. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 11. Ungváron megalakult a Podkarpatszka Ruszi Orvosok Szövetsége. Elnök: Kerekes István. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 15. Megalakul a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Kultúrreferátusa, amely Sziklay Ferenc vezetésével a magyar oktatásügy helyzetét hivatott figyelemmel kísérni, és a kulturális szervezkedés munkáját irányítani. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. március 15. Megalakult a Szlovenszkói és Ruszinszkói Ellenzéki Pártok Kultúrreferátusa. Vezetője: Sziklay Ferenc. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 2023. Prágában tárgyaltak a kárpátaljai politikai pártok a tartományt illető kormányprogramról. Az Orosz Néppárt (Avgusztin Volosin), Ruszin Parasztpárt (Brascsajko Mihajlo), Köztársasági Agrárpárt (Balog Juro), Ruszin Földműves Autonóm Párt (Mocskos Iván), Kárpátorosz Munkapárt (Gagatko Andrij), Földműves Szövetség (Kaminszki József), Magyar Kisgazdapárt (Egry Ferenc), Keresztényszocialista Párt (Kerekes István), Autonóm Őslakos Párt (Árky Ákos), Magyar Jogpárt (Korláth Endre), Magyar Kisgazdapárt (Bakó Gábor), Ortodox Zsidó Párt (Weisz K.), Zsidó Polgári Párt (Salamon K.), Cionista Párt (Spiegel A.), Kommunista Párt (Gáti József) közös ülést tartott. (A magyar pártok részéről jelen volt Korláth Endre, Kerekes István, Árky Ákos, Egry Ferenc és Bakó Gábor.) Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a tartományt érintő kérdésben a pártok ilyen széles körben képviseltették magukat. Az elfogadott közös nyilatkozatból: Tekintettel arra, hogy a ruszinszkói válság tisztán politikai jellegű, hogy a kormány által előterjesztett program tulajdonképpen csak gazdaságikulturális és szociális beruházásokat tartalmaz, de nem érinti egyáltalán az elsőrendű fontossággal bíró kérdéseket, hogy a programot a ruszinszkói Sojm nélkül hajtják végre, a ruszinszkói politikai pártok, mint az autonóm tartomány egyedüli politikai szervei, a kormányprogramot kielégítőnek és célravezetőnek nem tartják, mert a ruszinszkói válság megoldása szempontjából továbbra is megmaradnak a válság okai, nevezetesen az, a) hogy a ruszinszkói polgárok a politikai jogokból a törvényhozásban és a közigazgatásban ki vannak zárva, b) hogy a tartományt oktroj segítségével igazgatják. A politikai jogokat követelő memorandumot eljuttatták a Népszövetséghez. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 21. A kormányzóság iskolaügyi referátusa a zsidó hitközségek képviselőivel központi iroda felállításáról tárgyalt, eredménytelenül. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 23. A Proszvita Egyesület engedélyt kapott a belügyminisztériumtól adományok gyűjtésére Népház felépítése céljából. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 24. Elhalálozik Hangos István magyar kisgazda párti szenátor. Helyét a prágai Nemzetgyűlés Szenátusában Ficza József foglalja el 1922. április 24-én. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. március 26. A Ruszinszkói Magyar Hírlap felhívta a figyelmet arra, hogy a Záhonyon át Magyarországba utazók is kötelesek a pozsonyi vízum megszerzésére, mivel a záhonyi híd már Szlovenszkóhoz tartozik. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. március 27. Budapesten ruszin konferencia volt a ruszin autonómia kérdéséről. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április A demokrata irányzatú Beregi Újság című beregszászi hetilapot kommunista szerkesztők vették át (Strauszman József, Reisman Simon és Czabán Samu), ami annak következtében állt elő, hogy nézeteltérés támadt a korábbi szerkesztő, Kovách Béla és a lapkiadó nyomdatulajdonos, Dávidkovics Herman között. A beregszászi zsidó hitközség (elnöke: Reisman Simon) kimondta, hogy csak olyan tagja bír szavazati joggal, aki kóser háztartást vezet. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 1. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: A most megindult lengyelruszin közvetlen vasúti összeköttetésnél is nagyobb jelentősége lesz a közeljövőben ismét meginduló Csapzáhonyi vasúti összeköttetésnek, mert ezáltal helyreáll a közvetlen kapcsolat Magyarország és Ruszinszkó között. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 11. Ehrenfeld Péter alkormányzó aláírta a statáriumot megszüntető rendeletet (megjelent április 26-án). A minisztertanács határozata alapján az 1920. évi augusztus 28-án 2616. sz. a. a Podkarpatszka Rusz területére kihirdetett rögtönítélő bíróság (statárium), valamint az ezen rendeletekkel életbe léptetett összes rendkívüli intézkedések hatályon kívül helyeztetnek. Ennek következtében a beregszászi törvényszék kivételes hatásköre, mint rögtönítélő bíróságnak, amely a fenti rendeleten alapult, megszűnt. - Hasonlóképpen hatályon kívül helyeztetnek mindama rendeletek, melyek a rögtönítélő bíróság alapján adattak ki. Huber rendőrigazgató tájékoztatása: a pártéletet korlátozó intézkedések terén mai nappal a még itt fennálló magyar törvények lépnek életbe. - A sajtószabadságot korlátozó előzetes cenzúra szintén megszűnvén a nyomtatványok és hírlapokra vonatkozólag az itt még érvényben levő 1914.évi magyar sajtótörvény rendelkezései irányadók. Ez intézkedések a sajtó terén addig állanak fenn, amíg a tárgyalás alatt álló csehszlovák törvénytervezet, mely a köztársaság egyéb területén már érvényben levő osztrák sajtótörvényt kívánja Ruszinszkóra is kiterjeszteni, törvényerejére nem emelkedik. [
] a statárium megszűntetésével a politikai pártok működéséhez nem lévén szükség engedélyre, természetszerűleg a Magyar Jogpárt is programjának bejelentésével megkezdheti működését. [
] a szlovák vízum megszerzésének szüksége a mai nappal megszűnt. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 12. Az Ungvári Filharmóniai Társaságból kiléptek a cseh-szlovák zenészek, és megalakították az Ungvári Zenészek Egyesületét. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 19-20. Müchenben tanácskozik a Népszövetségi Ligák Világszövetségének Kisebbségi Bizottsága. A tanácskozáson a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbséget Szüllő Géza képviseli, aki figyelmet keltő beszédben hozza nyilvánosságra a felvidéki magyarság nemzetiségi sérelmeit. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. április 19. Papp Antal, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke titkára, Sztojka Sándor kíséretében Garamszentkereszten püspöki konferencián vett részt. Árky Ákos elnökletével megtartotta első ülését az ungvári magyar gimnázium szervező bizottsága. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 20. A Beregi Református Egyházmegye közgyűlésén lemondott esperesi tisztségéről Bertók Béla munkácsi lelkész. Munkácson megalakult a Karpato-Ruszkij Orel Egyesület. Elnök: Karczub Gyula. Sztrájkba léptek a beregszászi téglagyári munkások, előnyösebb kollektív szerződést követelve. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 22. A kormányzóság elrendelte a Podkarpatszka Rusz területén lakó összes nép községi illetőségének és állampolgárságának megállapítását. Feloszlatták az ungvári képviselő-testületet, felmentették Sztripszky Elemér kormánybiztost. Április 24-től a polgármester Bacsinszki Edmund törvényszéki bíró. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 24. A prágai Nemzetgyűlés Szenátusában Ficza József elfoglalja az elhalálozott Hangos István magyar kisgazda párti szenátor helyét. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. április 25. Ungvárra érkezett Micara Kelemen, a Prágába akkreditált pápai apostoli nuncius, hogy a szentatya kívánságára [
] a katolikus hitéletről és a [
] sizmatikus mozgalmakról személyes tapasztalatokat szerezzen. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. április 27. Az országos Keresztényszocialista Párt Országos Pártvezetőségének pöstyéni értekezlete behatóan megtárgyalja a Szlovák Néppárt Szlovákia autonómiáját célzó törvényjavaslatát. Az értekezleten elfogadott határozat támogatásáról biztosítja a szlovák néppárti törvényjavaslatot. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. április 30. Korláth Endre, a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének ügyvezetője az alábbi kérelemmel fordult az Új Közlöny és a Határszéli Újság című laphoz: Az utóbbi időben kellemetlenül tapasztaltam, hogy a magyar újságok erőiket nem csupán azon a fronton érvényesítik, amely frontot a magyarság szükségszerű érdeke számukra kijelölt. - Első pillanattól kérésem nemcsak a magam, de a közönség nevében is az volt a magyar sajtóhoz, hogy a magyarországi ügyekkel csak annyiban foglalkozzék, amennyiben a közönség érdeklődése ezt föltétlenül megkívánja. De tartózkodjék az ottani belső politika ügyeibe való beavatkozástól és főként azoknak bírálatától, mert hiszen ez az a pont, ami elválaszthat bennünket. Ma pedig minden itteni magyarnak egységes erejére lévén szükség nem azt a pontot kell keresnünk, amely elválaszt bennünket egymástól, hanem azt, ami összehoz. Ez a pont pedig adva van az itteni magyarság nemzeti, kulturális és gazdasági érdekeinek a védelmében. - Azért kérésem jelenleg is az: ne csináljanak az újságírók egymással szemben frontot, hanem csak egy front legyen: a magyarság nemzeti, kulturális és gazdasági érdekeinek védelme a kormányhatalom sovinizmusával, igazságtalanságaival és erőszakosságaival szemben. Ungváron megalakult a csehszlovák Orel Egyesület helyi csoportja. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május Az Országos Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt kultúrosztálya pályázatot hirdetett egy estét betöltő eredeti magyar népszínműre. A pályázat célja a szlovenszkói és ruszinszkói magyar falvak közönségének értelmi színvonalán álló, de feltétlenül irodalmi értékű népszínmű nyújtása által a falusi gazda- és kisiparos társadalom kulturális haladásának előmozdítása. Sztrájkoltak a szolyvai faipari vegyi üzem dolgozói. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május eleje Beregszászban a törvényszék épületéről levésték a magyar címert. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 7. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: a magyar menekültügyi hivatal adatai szerint 1919 óta Csehszlovákiából 156 657 magyar költözött át Magyarországra, az utódállamokból összesen 229 503. Ungváron megalakult Podkarpatszka Rusz Gazdáinak Központi Szövetsége. Elnök: Egressy Gábor. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 9. Ungváron megalakult a Természetbarátok Egyesülete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 14. Ungváron megalakult a Podkarpatszka Ruszi Iparosok Szövetsége. Elnök: Besenszky Gyula. Munkácson ülésezett a Ruszinszkói Hivatásos Újságírók Szindikátusa. Muzsalyban, Borzsován, Váriban megalakult a kisgazdapárt alapszervezete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 15. Dercenben megalakult a kisgazdapárt alapszervezete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 17-18. Pozsonyban ülésezik a Szlovenszkói Református Egyház Egyetemes Konventje. Az ülésen határozat születik egy református teológiai főiskola, valamint egy tanítóképző intézet mielőbbi felállításáról. A teológiai képzés székhelyéül Rimaszombatot, a tanítóképzőéül pedig Komáromot javasolják. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. május 18. Ketergényben, Homokon megalakult a kisgazdapárt alapszervezete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 21. Beregújfaluban, Nagyberegen megalakult a kisgazdapárt helyi szervezete. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 22. Újra engedélyezték a Ruszinszkói Magyar Jogpárt működését. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: feltámadt az a párt, amely elsőnek merte hirdetni, hogy csak magyarok vagyunk, s minden magyarnak legyen az bármilyen rendű, rangú, foglalkozású vagy vallású, ebben a pártban helye van. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 23. A prágai Nemzetgyűlés Képviselőházában Palkovich Viktor gútai esperesplébános elfoglalja a mandátumától megfosztott Tobler János keresztényszocialista párti képviselő helyét. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. május 25. Ungváron helyi és interurbán hívásokat is bonyolító nyilvános telefonállomás (távbeszélő) nyílt. Nagybereznán Papp Antal püspök felszentelte a görög katolikus templom új harangját, melyet a hívek az USA-ból kaptak. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. május 28-tól a Beregi Hírlap című beregszászi lap Kárpátaljai Magyar Gazda címmel jelent meg mint az Országos Magyar Kisgazda-, Földműves és Kisiparos Párt ruszinszkói kerületének hivatalos lapja. Ungváron megalakult a Podkarpatszka Ruszi Nyugdíjasok Egyesülete. Elnökök: Perszina Alfréd, Kiss Dezső. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június Az iskolaügyi referátus kezdeményezésére megalakult az Ugocsai Központi Népművelődési Egyesület. A kormányzóság betiltotta a saját használatra szolgáló dohány ültetését. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június második fele Beregszászban megalakult a Podkarpatszka Ruszi Jegyzők Egyesülete. Elnök: Thegze Jenő. Megalakult a Técsői Atlétikai Klub (TAC). |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 1-jétől a csehszlovákromán határon egyszerűsödött az útlevélvizsgálat és a vámkezelés. A határnak csak egy oldalán tartanak ellenőrzést. Szlatinán sóhivatalt állítottak fel. Megindult a Prágai Magyar Hírlap. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 1. Megjelenik a felvidéki magyar ellenzéki pártok közös központi napilapjának, a Prágai Magyar Hírlapnak első száma. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. június 2. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: Az 1919 novemberében elmozdított magyar tisztviselők egymás után mennek ki Magyarországba. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 4. Prágában megnyílt a Népszövetségi Liga ülésszaka. A ruszinszkói magyar pártok küldöttségét Nagy Kálmán, a Podkarpatszka Ruszi Keresztényszocialista Párt ügyvezetője vezette. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 4. Érsekújvárott Martin Mičura szlovákiai teljhatalmú miniszter jelenlétében sor kerül a városban és környékén 1919-ben elesett cseh legionáriusok emlékoszlopának alapkőletételére. A rendezvény ünnepi szónoka, Ludovít Okánik kanonok, volt nyitrai zsupán ünnepi beszédében többek között a következőket mondja: Ez a szent sírhalom nekünk biztosíték arra, hogy a még elmagyarosított Érsekújvár rövidesen ismét a miénk - egészen szlovák lesz. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. június 6-8. Prágában tartja VI. rendes közgyűlését a Népszövetségi Ligák Világszövetsége. A közgyűlésen a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Ligát a szervezet rendes tagjává nyilvánítják. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. június 7. A csehszlovák törvénytárban 159.számmal kihirdették az útlevelek és láttamozások tekintetében Csehszlovákia, Magyarország, Németország, Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Románia és Jugoszlávia között megkötött egyezményt. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 14. Felszámolták az antalóci katonai faüzemet, a világháborúnak ezen megyénkbeni egyetlen maradandó alkotását. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 16. Füssy Kálmán kisgazda párti képviselő beszédet mond a prágai parlamentben a felvidéki magyar oktatásügy sérelmeiről. Konkrét költségvetési tételek felsorakoztatásával bizonyítja, hogy az államhatalom a magyar oktatásra aránytalanul kevesebbet fordít, mint amennyi indokolt lenne. Felszólalásába több konkrét oktatásügyi sérelmet is megemlít, valamint követeli a magyar iskolahálózat bővítését az igényeknek megfelelően. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. június 19. Ez volt az ungvári felső kereskedelmi iskola utolsó magyar csoportjának utolsó vizsganapja. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. június 27. A prágai köztársasági elnöki irodában, a miniszterelnöki hivatalban, valamint az Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztériumban fogadják a szlovákiai Református Egyház Egyetemes Konventjének Pálóczi Czinke István tiszáninneni püspök és Lukács Géza egyházkerületi főgondnok vezette küldöttségét, amely a Csehszlovák köztársaságba szakadt reformátusok problémáiról informálja a hatalom illetékeseit. A küldöttség többek között szorgalmazza, hogy a református népiskolákban a tanítás nyelve mindenütt a gyülekezeti tagok anya- és istentiszteleti nyelve legyen. Ezen túlmenően a küldöttség még azt is kérelmezi, hogy a hatalom járuljon hozzá két magyar tannyelvű református gimnázium megnyitáshoz - az egyiket Szlovákiában, a másikat Kárpátalján szeretnék létrehozni -, egy leánynevelő intézet felállításához, továbbá engedélyezze Komáromban református tanítóképző, Rimaszombatban pedig lelkészképző intézet létesítését, de olyan feltételekkel, hogy az állami költségvetés a szükséges és törvényszerű államsegélyben részesíti az egyetemes egyházat. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 2. A Kassai Állami Jogakadémia hallgatói és oktatói a Schalkház nagytermében rendezett nagygyűlésen tiltakoznak tanintézetük küszöbön álló bezárása ellen. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 2. Losoncon megjelenik a Magyar Iparos, az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt iparpolitikai hetilapjának első száma. Főszerkesztő: Telek A. Sándor, felelős szerkesztő: ifj. Koczor Gyula. Programot nem adunk - hirdeti az első szám beköszöntő cikke. Programunk benne van lapunk címében vezérelvünk ez a két szó: magyar és iparos. Ezzel a két szóval köszöntjük olvasóinkat és ez lesz a világító fáklyánk a harcok felhős égalja alatt. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 8. A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium 10 216/1922. adm. v. számú döntésével jóváhagyja az 1921. május 12-én megalakult Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület alapszabályait. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 11. A rendőr-igazgatóság bezáratta Kárpátalján az öszszes nyilvánosházat. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. július 13. A csehszlovák törvényhozás jóváhagyja az ún. kis iskolatörvényt (226/1922.. sz. törvény), amely a szlovákiai elemi népiskolai oktatást volt hivatott szabályozni a cseh országrészek gyakorlata szerint. Legfontosabb intézkedése, hogy kimondja a hatosztályos elemi népiskolák fokozatos átalakításának elvét nyolcosztályos mindennapi iskolákká. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 16. Rozsnyón nagygyűlésre kerül sor a felvidéki magyar iskolák védelmére. A Magyar Országos Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt által szervezett rendezvény szónokai: Szent-Ivány József, Körmendy-Ékes Lajos, Petrogalli Oszkár és Sörös Béla. A tüntetők fő követelése: a tanügyi kormányzat engedélyezze a csehszlovák tannyelvű helyi állami reálgimnáziumban magyar párhuzamos osztályok felállítását. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 26. Korláth Endre, a Ruszinszkói Magyar Pártok Szövetségének ügyvezetője az alábbi szózatot intézte a Ruszinszkóba zárt magyar nemzethez: E napon fordul a kulcs ránk itteni magyarokra [
] Eltávoztak körünkből kik nem találták meg ősi földjükön további megélhetésüket. Eltávoztak továbbá a kishitűek [
] Mi megadjuk az államnak, ami az államé, de nemzeti öntudatunk birtokában megköveteljük és meg is fogjuk követelni azt, ami a miénk [
] Erőt, egészséget, önbizalmat, kitartást, méltóságot, béketűrést és türelmet kívánok mindnyájatoknak a folytatódó megpróbáltatásokhoz életünknek e forduló napján. A tanügyi referátus rendelkezett, hogy mindenkinek, aki Podkarpatszka Ruszban bármilyen minőségben állami iskolában állást akar vállalni, ruszin nyelvből vizsgát kell tennie. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. július 30. Ungváron, Munkácson és Nagyszőlősön a magyar szülők iskolanapot tartottak a magyar nyelvű oktatásért. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. július 30. Kassán a magyar lakosság iskolavédő tiltakozó békés nagygyűlését magyar ellenes provokátorok megzavarják, a résztvevőket tettlegesen bántalmazzák, és megakadályozzák a rendezvény lebonyolítását. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 31. Megtartja utolsó tanévzáró ünnepségét a Kassai Állami Jogakadémia, a Felvidék utolsónak megszüntetett magyar főiskolája. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. július 31. Igor Thurzó turócszentmártoni városbíró felhívással fordul a város lakosságához, és harcias hangvételű kiáltványban szólítja fel az öntudatos szlovákokat: lépjenek fel nyilvánosan és minél határozottabban a városukban magyarul beszélni merészelőkkel szemben. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. augusztus Parlamenti bizottság a helyszínen tanulmányozta Kárpátalja politikai és gazdasági viszonyait. A Ruszinszkói Keresztényszocialista Párt kezdeményezésére Ungváron megalakult a keresztény ipari munkások szakszervezete. Az időszakban Ungvárnak öt, Munkácsnak három, Beregszásznak két magyar lapja volt. Választás útján Margócsy Aladár ungvári evangélikus lelkész lett az abaúj-zempléni evangélikus egyházmegye főesperese. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. augusztus 4. Gaar Iván vezetésével Ungvár polgárainak küldöttsége tiltakozását fejezte ki Bacsinszki Edmund polgármesternél a nem megfelelő városi gazdálkodás miatt. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. augusztus 5. Munkácson ülésezett az Egyesült Ruszin Párt a földműves szövetség, a földműves autonóm párt, a munkapárt Vezérlő Bizottsága. A Népszövetséghez intéztek memorandumot amiatt, hogy a csehszlovák kormány nem teljesíti a saint-germaini szerződésben foglaltakat. A Ruszinszkói Magyar Hírlap írta: Budapesten a parlament törvényt fogadott el a visszahonosításra vonatkozólag. Eszerint ha valakinek községi illetősége elszakított területen volt és így magyar állampolgárságát elvesztette, a belügyminiszterhez fordulhat visszahonosításáért, ha itt akar letelepedni. A belügyminiszter kijelentette, hogy az ország tartozik az elszakított területek magyarságának azzal, hogy akik a békeszerződés következtében állampolgárságukat elvesztették, rövid eljárás útján ismét magyar állampolgárok lehessenek, ha komoly okból ide jönnek. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. augusztus 6. Pozsonyban nagygyűlésre és tüntetésre kerül sor a magyar iskolák védelmében. A rendezvény vezérszónoka Jabloniczky János keresztényszocialista párti nemzetgyűlési képviselő. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. augusztus 6. Komáromban nagygyűlést tartanak a felvidéki magyar iskolák védelmében. A rendezvény vezérszónoka Kamrás József helyi ügyvéd, aki többek között arról beszél a több ezres tömeg előtt, hogy a felvidéki magyarság iskolái egyúttal a nemzetrész megmaradásának zálogát jelentik. |
|
 | PGy |
|
| | | 1922. augusztus 7. Árky Ákos, az Őslakosok Autonóm Pártjának elnöke Vavro ©robár iskolaügyi miniszternél járt, hogy tőle az ungvári ruszin reálgimnáziumban magyar osztályok megnyitásának engedélyezését kérje. |
|
 | FCs |
|
| | | 1922. augusztus 10. A Prágai Magyar Hírlap írta: A szlovák autonomisták több neves vezére járt a legutóbbi hetekben Ruszinszkóban, ahol tárgyalásokat folytatott az itteni ruszin és magyar autonomista politikusokkal. Ezeknek a tárgyalásoknak az a célja, hogy a Szlovenszkó autonómiájáért újabban újult erővel megindított mozgalomhoz megnyerjék a ruszinszkói politikusok támogatását, ami szerintük különösen a Népszövetség előtt nagy értékű [
] Úgy a ruszin, mint a magyar ruszinszkói politikusok előtt hangsúlyozottan biztosították a szlovák politikusok a szlovenszkói magyar ellenzéki politikusok támogatását is annál is inkább, mivel Szlovenszkó önkormányzatáért ma már együtt harcolnak az autonomista szlovákok a magyarokkal. - Az itt járt szlovák politikusok arról is biztosították a ruszinszkói politikusokat, hogy Ruszinszkó autonómiájának kivívásáért úgy ők, mint a magyar képviselők a legerőteljesebb küzdelmet indítják meg Prágában. [
] a ruszinszkóiak [
] örömmel fogadták a szlovákok támogatását és hasonlóképpen teljes támogatásukat ígérték meg a szlovenszkói autonómia kivívásáért folyó harcban, azonban fönntartották maguknak a ruszin politikusok, hogy a mai határ megváltoztatására irányuló küzdelmükkel nem hagynak föl, hanem változatlanul követelik, hogy Kelet-Szlovenszkó azon területeit, ahol nagy tömegben laknak ruszinok, csatolják Ruszinszkóhoz. A szlovák politikusok ellene vannak a határ megváltoztatásának, de a szlovák közeledés arra a reményre jogosít, hogy sikerülni fog létrehozni mindazoknak a közös frontját, akik Szlovenszkó és Ruszinszkó autonómiájáért küzdenek. |
|
 | FCs |
|