1944-ben ->Alsóvárad és ->Felsővárad egyesítésével létrejött község a Lévai járásban, a Kisalföld ÉK-i részén, a Garam folyó jobb partján, Lévától DNy-ra. L: 326, ebből 184 (56,4%) magyar, 139 (42,6%) szlovák nemzetiségű (2001). A: 199 (61,0%) magyar, 123 (37,8%) szlovák (2001). V: 118 ref., 114 r. k., 26 ev., 1 gör. kat (2001). Túlnyomórészt ref. vallású magyar lakosságának egy részét a II. vh. után áttelepítették Magyaro.-ra, helyükre magyaro.-i szlovákok települtek.

Község az Érsekújvári járásban, a Garammenti-hátság K-i lábánál, a Garam folyó völgyében, Párkánytól ÉNy-ra. L: 1323, ebből 1313 (92,2%) magyar, 3 (0,2%) szlovák (1921); 701, ebből 636 (90,7%) magyar, 49 (7,0%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 638 (91,0%) magyar, 45 (6,4%) szlovák (2001). V: 664 r. k., 6 gör. kat., 2 ref. (2001). A két vh. közötti ->földbirtokreform során a határában felosztott nagybirtokra 1936-ban szlovák és cseh-morva telepesek költöztek. R. k. (Szt. Kereszt-) temploma 1945 után épült az Esterházy Imre esztergomi érsek által 1730-ban építtetett, a második vh.-ban azonban elpusztult barokk stílusú egyház helyén. A 21. sz. elején 1-4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. ~ az Alsó-Garam menti ún. ->kurtaszoknyás hatfalu egyike.

Festő. Gimnáziumi tanulmányait Érsekújvárban, Esztergomban és Dunaszerdahelyen végezte. 1941–1942 között Gallé Tibor képzőművészeti iskoláját látogatta. 1949–1950-ben a pozsonyi Műszaki Főiskola képzőművészeti osztályának hallgatója, 1950–1952-ben a pozsonyi képzőművészeti Főiskola diákja volt. 1975-ben Cyprián Majerník-díjjal tüntették ki, 1989-ben Érdemes művész, 2003-ban megkapta a Posonium Művészeti Díjat. Pályafutása során több mint száz murális munkát készített, többnyire társszerzőkkel (Karol Drexler, Szabó Sándor). Grafikával és könyvillusztrációval is foglalkozott. 2007-ben életművét bemutató album jelent meg.

Fm Vál. e. k.: 1955, 1956, 1957, 1960, 1975, 1982, 1989: Pozsony; 1976, 1983: Trencsén, 1976: Krakkó [Szabó Sándorral]; 1977, 1982, 1988, 2002: Komárom; 1981, 1989, 1997, 2007: Dunaszerdahely.

Próza- és drámaíró, publicista Pécsett jogi, Budapesten bölcsészeti tanulmányokat végzett. 1907-től Kassán volt újságíró és lapszerkesztő. Drámaíróként 1911-ben Parasztok c. színművével mutatkozott be. A Tanácsköztársaság után emigrációba kényszerült (Berlin, Bécs), 1934-től Pozsonyban élt, de már ezt megelőzően kapcsolatot tartott baloldali csehszlovákiai magyar körökkel. 1928-ban megalapította az Írók Kiadóvállalatát, 1929-ben az Új Szó (1) c. folyóiratot. 1939-ben Londonban telepedett le, 1945-től haláláig Budapesten élt. 1956-ban Kossuth-díjat kapott. Csehszl.-ban megjelent regénye: A sötét ujj (1928). Szerelem c. színművét (cseh)szlovákiai magyar társulatok, színházak is játszották.

Nagybirtokos, jogász, politikus. A jogakadémiát Pozsonyban végezte, majd birtokain gazdálkodott. 1903–1906, valamint 1910–1917 között Pozsony vármegye főispánja volt. Egyik kezdeményezője a csallóközi vasútvonal és a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem létrehozásának. 1918 után a Csallóköznek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolása mellett foglalt állást, amiért az új hatalom kinevezte Pozsony vármegye törvényhatósági bizottságába. Az 1920-as évek elején viszont a budapesti kormányzat bizalmi embere, s egyike a szlovákiai magyar politikai élet megszervezőinek, ám egyik pártban sem vállalt tisztséget. Ismertek gazdasági jellegű írásai.

Nagybirtokos, politikus. Keszthelyen gazdasági akadémiát, Pozsonyban jogakadémiát végzett. Az I. vh. után családi birtokain gazdálkodott, majd bekapcsolódott a szlovákiai magyar politikai életbe. A ->Magyar Nemzeti Párt, később az ->Egyesült Magyar Párt egyik helyi vezetője. Az első bécsi döntést követően 1939. júliusi nyugdíjazásáig Komárom megye főispánja. A szélsőjobb felé sodródó magyar politikával nem tudott azonosulni: támogatta a földosztást, 1944-ben zsidókat mentett meg a deportálástól. A háború után nyugdíjasként Győrben élt.

Premontrei szerzetes, jászóvári apát. Párkányban érettségizett (1953), a pozsonyi r. k. teológián szentelték pappá (1958). Körmöcbányán (1958–1960), Besztercebányán (1960–1962), Érsekújvárott (1962–1970) káplán, Köbölkúton plébános (1970–1977), Érsekújvárott (1977–1986), Paláston (1989–1990) esperes-plébános, 1990-től a premontrei kanonokrend apátja Jászóvárott. 1986–1989-ben a pozsonyi r. k. papi szeminárium rektora.

Növénynemesítő, szakíró. Az elemi iskolát Tejfalun (1935), a polgári iskolát Somorján (1939) végezte, a győri felső kereskedelmi iskolában érettségizett (1943). A mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolán szerzett oklevelet (1949). A gombai Növénynemesítő Állomás technikusa (1950–1952), ezután a Sósszigeti Nemesítő Állomás munkatársa, 1961-től vezető növénynemesítője, 1982–1992-ben vezetője. Kutatási területe a takarmánynövények nemesítése és terméshozamának vizsgálata. Öt új búzafajtát, négy új takarmánycirok-fajtát és négy dinnyefajtát nemesített. 1983-ban Klement Gottwald Állami Díjat kapott. Két portréfilm is készült róla (SZTV, 1983; MTV, 1988).

Fm Zvyšujeme úrodu krmovín na ornej pôde (1964); Využitie samčej sterility v heteróznom šľachtení kŕmnych cirokov (Rákóczi Lajossal, 1967); Špeciálna genetika poľnohospodárskych plodín (társszerzőkkel, 1974).

Város és járási székhely a Csergő-hegység és az Erdős-Kárpátok között, a Tapoly folyó völgyében, Eperjestől É-ra. L: 6593, ebből 4227 (64,1%) szlovák, 1653 (25,1%) zsidó, 172 (2,6%) magyar, 111 (1,7%) ruszin, 99 (1,5%) német (1921); 33 247, ebből 30 346 (91,3%) szlovák, 1287 (3,9%) ruszin és ukrán, 879 (2,6%) roma, 145 (0,4%) cseh és morva, 48 (0,1%) magyar, 3 német (2001) nemzetiségű. A: 29 337 (88,2%) szlovák, 1920 (5,8%) ruszin és ukrán, 1172 (3,5%) roma, 147 (0,4%) cseh, 66 (0,2%) magyar, 2 német (2001). V: 20 997 r. k., 5629 gör. kat., 2506 ev., 1436 gör.kel., 22 ref., 3 izr. (2001). – A tatárjárás után szászokkal és flamandokkal benépesített ~ 1376-tól szabad királyi város, 1876-tól rendezett tanácsú város volt; 1922-ben elvesztett városi rangját 1960-ban kapta vissza. A nagyrészt még ma is középkori városfalakkal és bástyákkal övezett belvárosa 1952 óta védett műemlékegyüttes, 2001 óta a világörökség része. Hosszúkás négyszög alakú főterén áll az 1415 körül épült gótikus r. k. Szt. Egyed-templom és az 1505–08 között épült késő gótikus-reneszánsz stílusú régi városháza, amelyben 1903-ban az akkor alapított Sárosi Múzeum kapott helyet. További jelentősebb műemlékei az 1660-ban épült árkádos egykori Rhody-ház, a ferencesek 15. sz.-ban gótikus stílusban épült temploma és kolostora, az 1798–1808 között épült copf stílusú ev. templom, az 1863–69 között épült eklektikus r. k. (Szt. Anna-) kálváriatemplom és az 1903-ban épült eklektikus stílusú gör. kat. (Szt. Péter és Pál-) templom. Az egykor virágzó kereskedelmi és kézműipari központnak számító ~ gazdasága a 19. sz.-ban és a 20. sz. első felében stagnált, s csupán a II. vh. után indult újabb fejlődésnek. Jelenleg fejlett cipő-, bőr-, ruházati, élelmiszer-, üveg-, gép- és fafeldolgozó iparral rendelkezik. 1971-ben hozzácsatolták Bártfaújfalut (Bardejovská Nová Ves) és Hosszúrétet (Dlhá Lúka). – A várostól 5 km-re É-ra fekvő Bártfafürdő (Bardejovské Kúpele) vasas, szénsavas gyógyvizét gyomor-, epe-, máj- és vesebántalmak, valamint légzőszervi megbetegedések gyógyítására használják. A fürdő r. k. (Szt. Kereszt-) temploma 1815–21 között épült klasszicista stílusban, Erzsébet királyné 1903-ban felavatott bronzszobra Donáth Gyula alkotása. Bártfafürdő 1965-ben alapított szabadtéri múzeumában Felső-Sáros szlovák és ruszin népi építészeti emlékei, köztük 18. sz.-i pravoszláv fatemplomok találhatók.

Újságíró, szerkesztő, műfordító. A szegedi tudományegyetem természettudományi karán tanult, majd a Délmagyarország, később az ungvári Kárpáti Híradó felelős szerkesztője volt. A II. vh. vége felé a szovjet csapatok civilként elhurcolták, szabadulását követően Csehszl.-ban telepedett le. Kiadói, ill. lapszerkesztő volt Pozsonyban. Cseh és szlovák szerzőket fordított magyarra.

Szobrász. Pályáját mint fafaragó és műbútorasztalos kezdte. 1920–1923 között Párizsban, 1925-ben Rómában, majd 1928–1930 között újra Párizsban tanult. Nyitrán élt. Különböző személyiségekről – Beethoven, Michelangelo, Mózes, Jób – imaginatív portrékat készített. Főbb díjai, kitüntetései: Kiváló Munkáért (1967); Munka Érdemrend (1968).

Fm Vál. e. k.: 1919, 1925: Nyitra; 1926: Pozsony (Kiss Viktorral); 1932: Nagyszombat (Podolay Ferenccel); 1936: Prága; 1937: Léva, Losonc; 1941: Késmárk (Bártfay Tiborral); 1966, 1968: Nyitra; 1972: Komárom.

Képzőművész. 1954–1958: Iparművészeti Főiskola, Prága, 1958–1961: Képzőművészeti Akadémia, Prága. 1962–1990 között, majd 1999-től ismét Kassán él. 1990–1999: a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Szabad kreativitás műtermének vezetője, 1999-től a kassai Műszaki Egyetem Művészeti Kara Szabadművészetek Tanszékének vezetője. 2004-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. A képzőművészet szinte minden hagyományos és modern területén kipróbálta magát (szobrászat, festészet, grafika, illusztráció, arculattervezés, akciófestészet, akcióművészet, fényművészet, számítógépes grafika, video). Egyik fő szervezője volt a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű által megrendezett Nemzetközi Vasszimpóziumoknak (ez időből valók monumentális fémplasztikái). A normalizáció éveiben is az alternatív művészet egyik fő képviselője, magánakciókon vesz részt, egyéni kiállításai vannak Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon. Nemzetközileg elismert művész. 2003-ban a Szlovák Kormány Ezüst Plakettjével tüntették ki.

Fm Főbb köztéri munkái: 1963–1971: A korompai felkelés emlékműve, Korompa; 1979: Energia, Kassa,; 1982–1990: Anatómiai modulus, Kassa, Orvosi Egyetem; 1995: Baróti Szabó Dávid-emléktábla, Kassa,; 1977–1980: Jakoby Gyula szobra, Erzsébet utca, Kassa; 2002: Andy Warhol szobra, Mezőlaborc.

Ir. Bodnárová, Jana: Juraj Bartusz (szamizdat, 1985); Hushegyi Gábor: Bartusz (2004).

Építészmérnök, szakfordító. A Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Pozsonyi Műszaki Főiskolán tanult (1949–1954). 1954–1956: a poprádi ércbányában építésvezető; 1956–1960: a párkányi járási építővállalat üzemvezetője; 1960–1977: a párkányi papírgyár beruházási osztályának vezetője; 1978–1981: a gömörhorkai papírgyár műszaki igazgatóhelyettese; 1981–1991: a párkányi papírgyár irányítástechnikai főosztályvezetője; 1991–1992: a párkányi Kerületi Hivatal régiófejlesztési osztályvezetője; 1992–2003: a Déli Régió Ipartestületének titkára. Számos tankönyvet fordított magyar nyelvre.

Sebész főorvos, szakíró. 1960: a pozsonyi Komenský Egyetem Orvostudományi Karán orvosdoktori oklevelet szerzett. 1960-tól Komáromban a Járási Népegészségügyi Központ sebészorvosa, 1964-tól szakorvosa, 1983-tól főorvosa. Kutatási területe: érsebészet, baleseti sebészet. Főbb kitüntetései: Dérer-emlékérem (2002), Magyar Sebészetért Emlékérem (2004).

Nőgyógyász, politikus, polgármester. Az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett (1982), a brünni Purkyně Egyetemen Orvostudományi Karán szerzett oklevelet (1988). 1991–1999-ben a komáromi kórház nőgyógyásza. 1999–2002-ben a Nyitrai Kerületi Hivatal helyettes elöljárója. 2002-től az MKP parlamenti képviselője, ill. Komárom polgármestere.

Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Balog-patak jobb partján, Rimaszombattól K-re. L: 406, ebből 398 (98,0%) magyar, 7 (1,7%) szlovák (1921); 919, ebből 664 (72,3%) magyar, 171 (18,6%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 726 (79,0%) magyar, 154 (16,8%) szlovák (2001). V: 396 ref., 294 r. k., 27 ev., 5 gör. kat. (2001). Klasszicista stílusú ref. temploma 1808-ban, a Bornemissza-kúria a 17. sz.-ban, a neoklasszicista Bornemissza-kastély 1895-ben épült. A 21. sz. elején közös, szlovák-magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. – 1964–90 között közigazgatásilag ~-hoz tartozott ->Dúlháza.

Kötöttfogású birkózó, a szakág kiemelkedő szlovákiai egyénisége. 1991-ben a junior világbajnokságon ezüst-, 2003-ban a felnőtt világbajnokságon bronzérmet szerzett. Trencsénben él.

Újságíró, szerkesztő. A két vh. között vidéki lapokban publikált (Csallóközi Lapok, ->Komáromi Lapok, Somorja és Vidéke). 1950-től újságíró volt Pozsonyban (Új Szó, közben 1952–1955 között a ->Fáklya főszerkesztője).

Község a Nagykürtösi járásban, az Ipoly-medencében, az Ipoly jobb oldali mellékvölgyében, Nagykürtöstől DNy-ra. L: 313, ebből 136 (43,5%) magyar, 125 (39,9%) szlovák (1921); 378, ebből 267 (70,6%) szlovák, 110 (29,1%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 215 (56,9%) magyar, 161 (42,6%) szlovák (2001). V: 350 r. k., 27 ev. (2001). R. k. (Szt. Teréz-) temploma 1926-ban szecessziós stílusban épült.

Község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, Komáromtól K–ÉK-re. L: 3485, ebből 3372 (96,8%) magyar, 61 (1,8%) szlovák (1921); 3514, ebből 2930 (83,4%) magyar, 548 (15,6%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 3050 (86,8%) magyar, 447 (12,7%) szlovák (2001). V: 2343 r. k., 837 ref., 71 ev., 1 gör. kat. (2001). ~-re, ill. a hozzá tartozó Miklósháza pusztára az első csehszlovák földreform keretében zajló ->kolonizáció során 1929-ben, majd a II. vh. utáni ->belső telepítések során szlovák telepesek költöztek. Barokk stílusú r. k. (Sarlós Boldogasszony-) temploma egy korábbi egyház alapjain a 18. sz. első felében, ref. temploma 1785–88 között, a barokk Pálffy-kastély a 18. sz. közepén épült. 2000 óta jelenik meg a Bátorkeszi aLap c. lap. A 21. sz. elején magyar tannyelvű alapiskolával (Kováts József Magyar Tannyelvű Alapiskola) rendelkezett. Határában avar és honfoglalás kori magyar sírokat tártak fel.

Közművelődési klub, amely 1965-ben alakult Kassán. Az előadók sorában megtalálható volt ->Petneházy Ferenc, Keresztúry Dezső, Illyés Gyula, Németh László, Bartók Béla özvegye Pásztory Ditta, Kovács Kálmán, Vargyas Lajos, ->Forbáth Imre, ->Fábry Zoltán és más szlovákiai magyar író. Kezdeményezője volt II. Rákóczi Ferenc emléktáblájának visszahelyezésének a kassai dóm északi falára, ill. a Kazinczy Nyelvművelő Napoknak. Az 1970-es években a tevékenysége megszűnt. Elnöke: Béres József (), ->Görcsös Mihály().

Költő, színműíró, szerkesztő. A kassai magyar gépipari középiskolában érettségizett (1961), Nyitrán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett (1966). 1966–1976-ban az ->Új Ifjúság szerk.-je, 1976–1993 között a Kis Építő, ill. a ->Tücsök főszerkesztője, 1993–1994-ben a Hajrá c. sportlap főszerk.-je. 1995-től szabadfoglalkozású újságíró, 2006-tól az Itthon főszerk.-je. Bemutatták színműveit (Kakastánc, 1978; Töklámpás, 1980; A fürjtojás, 1987), hangjátékait.

Fm Virágot nyit a puskacső (v., 1965); Testamentum (v., 1969); Tizenöt sportriport (1973); Huszadik világháború (v., 1974); Gólok és érmek (sportriportok, 1989); Színek Fábry Zoltán portréjához (tan.,1990); Kolbászfurulya (gyermekv., 1997); Tobozházikó (mesék, 1998).

Község a Tőketerebesi járásban, az Alföldön, a Bodrogköz ÉK-i szegletében, a Latorca folyó bal parti síkságán, Királyhelmectől K–ÉK-re, a szlovák-ukrán határ közelében. L: 989, ebből 953 (96,4%) magyar, 1 (0,1%) szlovák (1921); 1201, ebből 863 (71,9%) magyar, 216 (18,0%) roma, 112 (9,3%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 1106 (92,1%) magyar, 70 (5,8%) szlovák, 1 (0,1%) roma (2001). V: 943 r. k., 155 gör. kat., 69 ref., 1 ev. (2001). Határába a két vh. közötti ->földbirtokreform során 1929-ben cseh-morva kolonisták, 1945 után szlovák telepesek költöztek. R. k. (Jézus Szíve-) temploma 1907-ben épült neogótikus stílusban egy 17. sz.-i reneszánsz templom alapjain. A 21. sz. elején 1-4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. A Latorca folyó mentén 55 ha területen Latorcai ártéri ligeterdő néven két természetvédelmi terület létesült.

Szociológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1963), a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen diplomázott (1968). 1969–1989-ben a pozsonyi Életszínvonal-kutató Intézet, 1990-től az SZTA Prognosztikai Intézetének munkatársa, 1972–1980-ban az SZTA Szociológiai Intézetének aspiránsa. Kutatási területe: életmódkutatás, a nők életmódja, a szabadidő és a munkanélküliség problémája. 1990-től aktívan politizál. Az Együttélés PM (1990–1998), majd az MKP parlamenti képviselője (1998–2004), közben a Munka-, Család- és Szociális Ügyi Minisztérium államtitkára (1998–2002). 2004-től az Európai Parlament képviselője.

Gyermekgyógyász, főorvos. Érsekújvárott érettségizett (1969), a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán szerzett oklevelet (1975). 1975–1997-ben az érsekújvári kórház újszülöttosztályának orvosa (1982-től főorvosa). 1998-tól az Újszülöttklinika vezető főorvosa. Kutatási területe a születés előtti kor és a koraszülött csecsemők vizsgálata. Számos tudományos közleménye jelent meg, gyermekgyógyászati tan-, ill. szakkönyvek társszerzője, a szlovákiai újszülöttgyógyászok szakfolyóiratának főszerkesztője. 2002-ben Jedlik Ányos-díjjal tüntették ki.

Orvos, farmakológus, diplomata. Általános iskolába Magyarbélen járt, Galántán érettségizett (1959), a pozsonyi Komenský Egyetem Orvostudományi Karán szerzett orvosi oklevelet (1965). 1966–1972 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Farmakológiai Intézetében dolgozott, 1972-től az SZTA pozsonyi Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetének tud. munkatársa, 1990–1998 között igazgatója. 1990-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője. 1991–1996 között a Csemadok OV elnöke, 2003–2007 között Szl. törökországi nagykövete. Kutatási területe a neurofarmakológia, több, nemzetközileg is elismert tudományos eredmény fűződik nevéhez. Számos tudományos dolgozata, ill. ismeretterjesztő cikke jelent meg. 1987-től az SZTA levelező, 1998-tól rendes tagja, az MTA kültagja. Főbb díjai, kitüntetései: Klement Gottwald Állami Díj (1987); A Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérme (2000); Pribina-kereszt (II. fokozat) (2001); A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2001); Kemény Zsigmond-díj (2003); Arany János-díj (életműdíj tudományos munkásságáért, 2008).

Fm Farmakológia zažívacieho traktu (1988).

Város és járási székhely a Kis-Kárpátok DK-i lábánál, a Kisalföld ÉNy-i peremén, Pozsonytól ÉK-re. L: 4917, ebből 3120 (63,4%) szlovák, 1321 (26,9%) német, 185 (3,8%) zsidó, 184 (3,7%) magyar (1921); 21 082, ebből 20 347 (96,5%) szlovák, 279 (1,3%) cseh-morva, 110 (0,5%) magyar, 21 (0,1%) német (2001) nemzetiségű. A: 20 300 (96,3%) szlovák, 269 (1,3%) cseh, 129 (0,6%) magyar, 23 (0,1%) német (2001). V: 13 668 r. k., 1692 ev., 81 gör. kat., 20 ref., 5 izr. (2001). – A középkorban német hospesekkel benépesített ~ 1647-től szabad királyi, majd 1876-tól 1922-ig rendezett tanácsú város volt; ekkor elvesztett városi rangját 1960-ban kapta vissza. 1949–60 között, majd 1996 óta járási székhely. Német lakosságát a II. vh. után kitelepítették Németo.-ba. Nagyrészt máig fennmaradt ~ 1615–43 között épült reneszánsz stílusú városfala és városi erődítményrendszere. Jelentősebb műemlékei a 14 sz. közepén eredetileg gótikus stílusban épült, később többször átépített r. k. (Szűz Mária mennybevétele-) plébániatemplom, a középkori vízivár helyén 1609-ben reneszánsz stílusban emelt Illésházy-, majd Pálffy-kastély, az 1600 körül épült reneszánsz Városháza, az 1659-ben reneszánsz stílusban épült, később barokkosított r. k. ún. alsótemplom, a kapucinusok 1718-ban épült barokk stílusú (Szentháromság-) temploma és kolostora, valamint az 1783-ban épült ev. templom. Iparágai közül legjelentősebb a fafeldolgozó, építőanyag- és a több évszázados hagyományokra visszatekintő borászati ipar, amely dokumentálására 1960-ban megalakult a Kis-Kárpáti Szőlészeti Múzeum. – 1947-ben ~-hoz csatolták Cajlát (Cajla), 1975-ben Grinádot (Myslenice); Cajlán elmegyógyintézet működik.

Község a Nyitrai járásban,a Zobor-hegy és a Tribecs hegység közötti hágó Ny-i oldalán, a Horka-hegy lábánál, a Nyitra-folyó bal partján, a Zoboralján, Nyitrától É-ra. L: 416, ebből 408 (98,1%) magyar, 8 (1,9%) szlovák nemzetiségű (1921). V: 415 r. k. (1921). R. k. (Szűz Mária-) kápolnája 1903-ban épült. – 1960-ban közigazgatásilag ->Menyhe-vel és ->Szalakusz-szal egyesítették ->Podhorany néven; 2002 óta újból önálló község.

1971-ben ->Tornalja-hoz csatolt község a Nagyrőcei járásban, a Rima-medencében, a Turóc-patak jobb partján, Tornalja központjától Ny-ra. L: 580, ebből 553 (95,3%) magyar, 15 (2,6%) szlovák (1921); 546, ebből 320 (58,6%) magyar, 223 (40,8%) szlovák (1970) nemzetiségű. V: 370 ref., 190 r. k., 11 ev., 8 izr. (1921). Magyar lakosainak egy részét a II. vh. után áttelepítették Mo.-ra, helyükre magyarországi és É-gömöri szlovák telepesek költöztek. Ref. temploma 1442-ben; a barokk-klasszicista stílusú Szt.-Ivány-kúria a 18 sz. közepén épült.

Község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz Ny-i részén, Somorjától ÉK-re. L: 404, ebből 373 (92,3%) magyar, 22 (5,4%) szlovák (1921); 419, ebből 345 (82,3%) magyar, 64 (15,3%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 351 (83,8%) magyar, 59 (14,1%) szlovák (2001). V: 375 r. k., 4 ev. (2001). A faluba a II. vh. utáni ->belső telepítések keretében szlovák családokat költöztettek. R. k. (Szt. Mihály-) temploma a 13. sz. közepén épült román stílusban, a 18. sz.-ban barokkosították; a Jeszenák-, majd Apponyi-kastély a 18. sz. második felében emelt késő barokk építmény. A 21. sz. elején 1-4. évf.-os magyar tannyelvű alapiskolával rendelkezett. Ir. Béke. Fejezetek a község történetéből (2002).

Rendező, színházigazgató, színész, színházi szakíró. Alapiskolába szülőfalujába járt, majd 1958-ban befejezte a pozsonyi magyar tanítóképzőt. Ezt követően a komáromi ->Magyar Területi Színház tagja lett; 1959–1963 között elvégezte a pozsonyi színművészeti főiskola színész szakát, 1963–1968 között rendezői képesítést szerzett Budapesten. Az 1960-as évek derekán több irodalmi műsort rendezett; a csehszlovákiai magyar kisszínpadi mozgalom megalapítói közé tartozik. Ezt követően visszatért Komáromba, 1969-ben megalakította a kassai Thália Színpadot, melynek 1976-ig volt vezető személyisége és rendezője. Ezután Mo.-ra települt. Itt különböző színházak rendezője (Miskolc, Kecskemét, Eger – itt igazgató is volt; Budapest: Népszínház, Kamaraszínház). Az 1989-es rendszerváltás után azonnal vendégrendezést vállal Kassán, majd Komáromban, 1990–1994 között a ->Magyar Területi Színház igazgatója, mely neki köszönhetően vette fel a ->Komáromi Jókai Színház nevet. Szerepet játszott a ->Kassai Thália Színház önállóvá válásában is. Később – főrendezőként, művészeti vezetőként – többször visszatért Kassára. Munkásságát több díjjal, kitüntetéssel jutalmazták. Főbb szerepei: Ifj. Csendes (Dobozy I.: Szélvihar); De Grieux lovag (V. Nezval: Manon Lescaut). Főbb rendezései (Szlovákiában): Szigligeti E.: Liliomfi; W. Shakespeare: Rómeó és Júlia; Háy Gy.: Isten, császár, paraszt; C. Goldoni: Két úr szolgája, A chioggiai csetepaté; Tamási Á: Énekes madár; Vörösmarty M.: Csongor és Tünde; W. Shakespeare: Othello; R. Nash: Az esőcsináló; Háy Gy.: CAliguLÓ; Háy Gy.: Mohács; T. Rózewicz: Fehár házasság; S. Beckett: Godot-ra várva; Madách I.: Az ember tragédiája; Tolcsvay L. – Müller P. – Müller P. Sz.: Mária evangéliuma; T. Williams: A vágy villamosa; Egressy Z.: Veszett éden.

Fm A rendezés története (1974).

Gépészmérnök, egyetemi tanár. A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett (1951). Nyugdíjaztatásáig (1995) itt tanított. 1995–2005-ben a nagyszombati egyetem előadója volt. Az emberi alkotómunka kérdéseivel foglalkozik.

1940-ben ->Gelle néven ->Csallóközpósfa-val, ->Egyházgelle-vel és ->Ógelle-vel egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz központi részén, Dunaszerdahelytől Ny-ra. L: 123, ebből 113 (91,9%) magyar, 3 (2,4%) szlovák nemzetiségű (1921). V: 118 r. k., 3 izr., 1 ev. (1921).

Irodalomtörténész és -kritikus, szerkesztő. Pozsonyban végzett egyetemet, a Kalligram folyóirat szerkesztője.

Fm „Jel”-en lét. A vizuális költészet írásmódjáról (tan., 2004); Az irónia hurka (tan., 2007).

Község az Érsekújvári járásban a Kisalföld K-i részén Párkánytól ÉNy-ra. L: 603, ebből 538 (89,2%) magyar, 56 (9,3%) szlovák (1921); 443, ebből 339 (76,5%) magyar, 85 (19,2%) szlovák (2001) nemzetiségű. A: 345 (77,9%) magyar, 86 (19,4%) szlovák (2001). V: 394 r. k., 8 ref., 1 gör. kat. (2001). A faluba a II. vh. utáni belső telepítés során ÉK-szlovákiai szlovák telepesek költöztek. R. k. (Szt. Kereszt felmagasztalása-) temploma a 18. sz. közepén barokk; a Török-, majd Baldácsy- (Baldacci-) kastély a 18. sz. második felében késő barokk stílusban épült, a 19. sz. végén klasszicista stílusban alakították át.

Község az Aranyosmaróti járásban, a Zsitvamenti-hátság É-i részén, a Dervence-patak völgyéban, Aranyosmaróttól Ny–DNy-a. L: 258, ebből 195 (75,6%) szlovák, 52 (20,2%) magyar (1921); 1536, ebből 1513 (98,5%) szlovák, 6 (0,4%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 1510 (98,3%) szlovák, 8 (0,5%) magyar (2001). V: 1366 r. k., 13 ev. (2001). Eredetileg késő barokk kastélyát a Jeszenszky család a 18. sz. végén építtette, 1810 után empire, majd 1874-ben új tulajdonosai, a Szt.-Iványak neobarokk-klasszicista stílusban alakíttatták át. A kastély mauzóleumában lévő szarkofágokat Fadrusz János plasztikái díszítik. 1960-ban közigazgatásilag ~-hoz csatolták Pusztahatárt (Pustý Chotár), 1976-ban Herestényt (Chrašťany).

Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Rima-folyó bal oldali mellékvölgyében, Rimaszombattól DK-re. L: 152, ebből 152 (100%) magyar (1921); 172, ebből 113 (65,7%) szlovák, 56 (32,6%) magyar (2001) nemzetiségű. A: 115 (66,9%) szlovák, 55 (32,0%) magyar (2001). V: 137 r. k., 8 ref., 6 ev. (2001). Eredetileg csaknem színtiszta ref. magyar lakossága mellé az 1920-as években nagyszámú r. k. szlovák telepes érkezett Gyetva környékéről, lakossága így jórészt kicserélődött. 1863-ban épült késő klasszicista stílusú ref. temploma 2000-ben romba dőlt, r. k. (Fájdalmas Szűzanya-) kápolnája 1958-ban épült. Határában ásványvízforrás található.

Kritikus, publicista. Egyetemi tanulmányait Pozsonyban és Prágában végezte, magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett (1933). A kisebbségi magyar egyetemi mozgalom egyik irányítója, különböző csehszlovákiai magyar lapok munkatársa, fontos tanulmányok szerzője. 1939-től Kaposváron élt, az ottani Tanítóképző Főiskola tanára volt.

A lakosság egy részének az adott országon belüli politikai, ill. gazdasági indíttatású államilag szervezett lakóhely-változtatása. Az 1945–1948 között Csehszlovákiában végrehajtott belső telepítés a köztársasági elnök 27/1945-ös számú rendelete (->Beneš-dekrétumok) szerint olyan, az egész államot érintő, a szláv nemzetállam megteremtését szolgáló folyamat, amely „visszahelyezi a szláv elemet a tőle közel ezer esztendeje elvett területekre”. Ennek megfelelően Szlovákiában észak–dél, ill. északkelet–nyugat irányú belső telepítéseket szerveztek. A belső telepítéseket a Belügyminisztérium mellett létesített országos bizottság irányította. Végrehajtói Szlovákiában a Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal és a Szlovák Telepítési Hivatal volt. A magyarlakta járásokat érintő belső telepítésben résztvevő szlovákokat a hivatalok több csoportba osztották: speciális, a földbirtokokra települőktől bizonyos fokig elkülönülő, a központi költségvetésből fizetett állami alkalmazottak, valamint a szabad foglalkozásúak csoportjába, akiket zömmel a kiűzött, ill. kitelepített magyarok vagyonába ültettek. A földműves belső telepesek – akiket hivatalosan is kolonistáknak neveztek – egyik csoportját az 1919-es földreform alapján a dél-szlovákiai magyar nagybirtokokra betelepített, 1938-ban azonban onnan önként vagy kényszer hatására eltávozott morva és cseh kolonisták alkották (->kolonizáció). A belső telepesek következő csoportját a Hadügyminisztérium és a Belügyi Megbízotti Hivatal által szervezett, irányított és anyagiakkal is támogatott partizánok alkották. 1948 tavaszáig Nyugat- és Közép-Szlovákia magyarlakta településeire 1640 partizán család költözött be, s 16 ezer hektár földet vett át a hozzájuk tartozó lakóházakkal, gazdasági épületekkel s ezek élő és holt felszerelésével. A szlovák hivatalok külön kezelték az árvai és lešti telepeseket, akiket a szlovák állam által megkezdett közérdekű állami építkezések (az árvai vízi erőmű és a lešti katonai kiképzőközpont) miatt költöztettek ki a lakóhelyükről. Ezek zöme a Dunaszerdahelyi és a Somorjai járásba, ill. a Pozsony környéki járás német településeire került. Az ún. árvai akció 42 magyar községet, ill. 6165 ha földet érintett. A belső telepesek csoportjába tartoztak a cseh országrészekbe kényszerközmunkára elhurcolt magyarok vagyonába ültetett bizalmiak is. Közülük a betelepítési övezet 16 járásának 257 településére 2767 családot telepítettek be. A Földművelés- és Földreformügyi Megbízotti Hivatal 1949. jan. 28-án kiadott összegezése szerint a belső telepítés 260 magyar többségű települést érintett, ahol 1811 házba 5011 család, 23 027 személy költözött be, s egyben átvett 44 822 ha földet. Ezenkívül a betelepítési övezetben lakó 12 274 szlovák családnak is kiutaltak 706 házat és 26 786 ha földet, s így a belső telepesek és a helybeli szlovákok 71 608 ha termőföld tulajdonosai lettek. A belső telepítés jelentősen hozzájárult Dél-Szlovákia etnikai viszonyainak megváltozásához. Ir.: Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere (1999). Kaplan, Karel: Csehszlovákia igazi arca 1945–1948 (1993).

Mezőgazdasági mérnök, kertészmérnök, szakíró. 1965-ben kertészmérnöki oklevelet szerzett Nyitrán, 1979-től kandidátus. 1965–1980-ban a nyárasdi szövetkezet agronómusaként az első nagyüzemi gyümölcstelepítő a Csallóközben, 1980–1990-ben a nagymegyeri gyümölcstermesztési kísérleti állomás vezetője, 1990–2005-ben a nagymegyeri Agromarkt magánvállalat munkatársa. Ismeretterjesztő írások szerzője, szlovák és magyar nyelvű videokazettákat készített az alma, az őszibarack és a bogyósok termesztéséről.

Fm Gyümölcstermesztés kertészkedőknek (2007).

1960-ban ->Nový Život néven ->Illésháza-val és ->Tonkháza-val egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban a Kisalföldön, a Csallóköz É-i részén, a Kis-Duna jobb partján, Somorjától ÉK-re. L: 362, ebből 349 (96,4%) magyar, 11 (3,0%) szlovák nemzetiségű (1921). V: 290 r. k., 67 ref., 4 ev. (1921). Ir. Presinszky Lajos: Múltról a jelennek. Fejezetek Illésháza, Bélvata, Kismagyar és Tonkháza történelméből (2002).