A ~ ->Csehszlovákia megalakulása-t követően 1918–1919 folyamán alakult ki, végleges formáját pedig a ->trianoni békeszerződés rögzítette. Mivel a mai Szl. területe 1918-ig a történelmi Mo. szerves részét képezte, s attól közigazgatásilag sohasem különült el, a ~ kijelölésénél a történelmi elvek helyett más szempontokat kellett érvényesíteni. A Masaryk irányította cseh-szlovák emigráció által megfogalmazott határelképzelésekben kezdetben még az etnikai elvek is érvényesültek, 1916-tól azonban már arra törekedtek, hogy egy a Duna és Ipoly által behatárolt Szlovákiát fogadtassanak el a nyugati döntéshozókkal. A balkáni francia haderő parancsnoka, Franchet d´Esperey és Mo. miniszterelnöke, Károlyi Mihály között 1918. nov. 13-án Belgrádban megkötött katonai egyezmény azonban Észak-Mo. egész területét magyar igazgatás alatt hagyta. Ennek ellenére a csehszlovák kormány által a nov. 4-én megbízott ideiglenes szlovák kormány Szakolcára tette át a székhelyét, s ezzel egy időben cseh csapatok kezdtek benyomulni az a történelmi Mo. északnyugati megyéibe. Ezek a hadműveletek azonban sikertelenek voltak, s a cseh egységek kénytelenek voltak morva területekre visszavonulni. A Beneš külügyminiszter által irányított csehszlovák diplomácia a fait accompli elvére építve az észak-magyarországi területek (még a békekonferencia megkezdése előtti) birtokbavételére törekedett, s ehhez az ideiglenes magyar-szlovák határvonal kijelölését kérte Párizstól. Közben a csehszlovák kormányt Budapesten képviselő Milan Hodža tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal, s dec. 6-án megegyezés született a Bartha-Hodža-féle magyar-szlovák demarkációs vonalról. Ez a Pozsony, Galánta, Léva, Rimaszombat és Kassa fölött meghúzott határvonal nagyjából a nyelvhatárt követte, érvényessége azonban csupán a végleges demarkációs vonal kijelöléséig tartó időszakra korlátozódott. Közben Beneš sürgetésére Párizsban kijelölték azt a demarkációs vonalat, amelynek leírását a magyar kormány dec. 23-án kapta kézhez. A Vix-jegyzékben előterjeszett döntés az etnikai elv helyett stratégiai, gazdasági és közlekedési megfontolások alapján a Duna, az Ipoly majd a Rimaszombattól az Ung folyóig húzott vonalban jelölte ki a Mo. és Szl. közötti demarkációs vonalat. Miután a magyar kormány a kijelölt vonal mögé vonta vissza csapatait, az olaszországi légiókkal megerősített csehszlovák egységek dec. és 1919. jan. folyamán fokozatosan birtokukba vették a nekik kijelölt területeket (->államfordulat 1918–1919-ben). A ~ kijelölése a békekonferencia feladata volt, amelyet az első demarkációs vonallal elégedetlen csehszlovák küldöttség egy ettől is délebbre, a Mátra és a Bükk déli lejtőin, húzódó határt jelölte meg, ezt a csehszlovák csapatok a márc. végén a Magyar Tanácsköztársaság ellen indított támadás során meg is próbáltak elérni. A békekonferencia illetékes bizottságai a határvonalat 1919 márcciusában tárgyalták, s a Legfelsőbb Tanács június 12-én véglegesítette, amely jórészt a Vix-jegyzékben meghatározott, ún. első demarkációs vonalra épült, noha az Ipolytól keletre több helyen Mo. hátrányára megváltoztatták azt, s több fontos vasúti csomópontot (pl. Ipolyság, Fülek, Feled stb.) Csehszlovákiához csatoltak. Az 1920. június 4-én aláírt ->trianoni békeszerződés szövegébe néhány kisebb korrekciótól eltekintve (pl. Ligetfalu hovatartozása) a június 12-én megállapított határvonal került be, amely a mai napig a Mo. és Szl. közötti államhatárt képezi. Az 1938 és 1945 közötti időszakot kivéve, amikor az ->első bécsi döntés határozata értelmében a mai Dél-Szl. területe Mo.-hoz tartozott, jelentősebb változást ezen csupán a második világháborút lezáró ->párizsi békeszerződés eszközölt, amely Mo.-tól Csehszlovákiához csatolta a ->pozsonyi hídfő három települését.