Néprajzi műszó, az ún. palócos kultúrával jellemezhető népcsoport szállásterülete (szinonimájaként szokás a szabatosabb ->Felföld kifejezést is használni). Ami a palóc szó eredetét illeti, azzal kapcsolatban a mai napig viták vannak. Abban általában megegyeznek a kutatók, hogy szláv eredetű megnevezésről van szó. A lengyel és orosz források tudniillik valamilyen keleti eredetű népességet (kunokat? kabarokat?) jelöltek a polovec szóval, s valószínűleg ez a megnevezés ragadt rá a ma is itt élő magyar népcsoportra. Élesen kettéválasztandó a palóc nyelvjárás, amely hagyományosan a Szenc–Cegléd–Kassa háromszögben élők dialektusát jellemzi. Kulturális és néprajzi értelemben a ~ jóval kisebb területet jelöl, mégpedig nagyjából a Garam és a Hernád között elterülő északi magyar nyelvterületet, amely ma részben Mo., részben Szl. fennhatósága alá tartozik (a térséget szabatosabb a ->Felföld kifejezéssel lehet jelölni). Szl. területén a ~et északról a szlovák-magyar nyelvhatár zárja. A palócok népi kultúrája iránti érdeklődés egészen a magyar néprajzi érdeklődés indulásáig nyúlik vissza. A palócok első bemutatása a csábi születésű Szeder Fábián (1819) nevéhez fűződik. Napjainkig rengeteg kutató szorgos munkájának eredményeként megszületett egy négykötetes palóc-monográfia (amely a palóc népcsoport magyarországi szállásterületének monografikus feldolgozását adja) és most jelennek meg a nagy Gömör-monográfia kötetei. A ~ mind természetföldrajzi, mind felekezeti, mind társadalmi, mind kulturális szempontból rendkívül tagolt. Ezért egyes mikrorégiói, folyóvölgyei relációiban szerencsésebb jellemezni (->Abaúj-Torna, ->Barkóság, ->Bódva-völgy, ->Csermosnya-völgy, ->Medvesalja, ->Rima-völgy, ->Túróc-völgy, ->Vály-völgy). Ir.: Bakó Ferenc szerk.: Palócok 1–4. (1989); Manga János: Palócföld (1979).