Néprajzi tájegység. Tágabb értelemben a ->Szoroskő-től keletre fekvő ->Abaúj-Torna területéről van szó. Részben fedi, részben kiegészíti a ~e meghatározást a Cserehát tájnév, amely a Bódva és a Hernád folyó közti területet jelzi, ám jelentősebb része ma Mo. területén fekszik. Természetföldrajzilag a ~ Szlovákiához tartozó területét két részre bonthatjuk: a viszonylag szűk, hegyvidéki jellegű Felső-Bódva-völgyre és a síkvidékibb, mocsaras jellegű Kanyapta-medencére. A szűkebben vett ~ északi részén német (mánta) települések találhatóak (Mecenzéf, Stósz), majd dél felé haladva magyar, ill. mára magyarrá vált ruszin (Horváti), lengyel (Buzita, Jánok) népességet találunk. Gazdálkodását az északi hegyekben elsősorban az állattenyésztés jellemzi, amit különféle iparágak (fakitermelés, faszénégetés) egészítenek ki. Délen a földművelés dominál azzal, hogy a Kanyapta-medence mocsarainak 20. sz. közepi lecsapolása előtt jelentős volt az ide kapcsolódó gyűjtögető gazdálkodás. Településszerkezetileg a térség szintén két területre osztható: az északi, hegyvidéki jellegű településre, aminek jellemzői a viszonylag szűk völgyi falvak, fésűs beépítettségű szalagtelkekkel. A telkeket hátul keresztben a csűr zárja le, s egymástól sövénykerítés választja el. A déli, alföldi jellegű településeinek a halmazos, ill. orsós településszerkezet a sajátja (utóbbira jó példa Tornaújfalu és Perény). Mivel ez a térség a 20. sz. közepéig rendkívül vizenyős, mocsaras terület volt, a házak elhelyezkedését nagyban befolyásolták a vízrajzi körülmények. Az építkezési anyagban is megmutatkozik ez a kettősség: az északi területeken a faépítkezés és a darázskő (a mészkő egyik fajtája) felhasználásával történő kőépítkezés, délen a sárfal használata dominált. Utóbbi elsősorban vert- és rakott fal formájában. Tetőfedésre északon inkább zsindelyt, délen zsúpot, ritkábban nádat alkalmaztak. A lakóházak beosztása alapvetően hármas: első ház – pitar – utóház. Ezt követi, már külön-külön bejárattal a kamara és az istálló. Fontos megemlíteni Vargyas Lajosnak az 1940-es évek legelején, Ájban végzett népzenei gyűjtését, amelynek során több száz népi és népies dallamot sikerült lejegyeznie. Ir.: Bodnár Mónika–Rémiás Tibor szerk.: Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából (1999).