Habár a frissen kikiáltott csehszlovák állam csapatai már 1918 novemberének első napjaiban benyomultak a mai Szl. területére (->Csehszlovákia megalakulása), a mai dél-szlovákiai területek megszállása csupán a Szl. és Mo. közötti demarkációs vonal (->szlovák–magyar államhatár) kijelölését követően kezdődött el. A Piccione olasz tábornok vezetése alatt álló Itáliából hazatért csehszlovák légiók 1918. dec. 29-én Kassa, majd másnap Pozsony elfoglalásával kezdték meg és 1919. jan. közepén fejezték be a mai Dél-Szlovákia elfoglalását. A Pozsonytól a Losonc melletti Pinc községig kijelölt nyugati szakaszt az itáliai csehszlovák légiók 7. hadosztálya, az ettől keletre eső térségeket pedig a 6. hadosztály vette birtokába. A Dél-Szlovákiába bevonuló csehszlovák csapatok sehol sem ütköztek a magyar hadsereg komolyabb katonai ellenállásába, számottevő harcok csupán a nógrádi Rap község mellett zajlottak. A helyi magyarság szembeszegülése Érsekújvár környékén öltött szervezett formát, ahol a Szmrecsányi György és Benyiczky Ödön által szervezett népfelkelők szálltak szembe a légionáriusokkal. A helyi lakosság ellenállásának hiányát leginkább az magyarázza, hogy a magyar lakosság az igazságos békében és egy esetleges népszavazásban bízva, csupán ideiglenesnek tekintette a csehszlovák megszállást. A szlovákiai magyar kisebbség tiltakozását a magyar közigazgatás felszámolása, Pozsonynak Szl. fővárosává való nyilvánítása, a Szlovákia Tejhatalmú Minisztériumának Pozsonyba költözése, valamint a legionáriusoknak a magyar lakosság nemzeti önérzetét sértő magatartása indította el. 1919. febr. 4-én szinte Szl. egész területén sztrájkba kezdtek a vasutasok és postások, valamint több városban is általános sztrájkba kezdett a lakosság. A pozsonyi magyar és német szociáldemokrácia által febr. 12-én Pozsonyban szervezett nagygyűlés résztvevői nemcsak szociális követeléseket hangoztattak, hanem Pozsony Csehszlovákiához való csatolása ellen is tiltakoztak. A cseh katonaság a tüntetést csak a tömegből 7 halálos áldozatot követelő sortűzzel tudta feloszlatni (->pozsonyi sortűz). A Vavro Šrobár által irányított Szlovákia Tejhatalmú Minisztériuma következő hetekben is kemény kézzel tört le minden magyar jellegű megmozdulást, s újabb sortüzektől sem riadt vissza (->Zselizi sortűz, kassai sortűz). A csehszlovák közigazgatás megszervezésével párhuzamosan megkezdődött a magyar intézményrendszer felszámolása és a magyar emlékművek, szobrok lerombolása, eltávolítása. A Magyar Tanácsköztársaság 1919. márc. 21-i megalakulása ismét új helyzetet teremtett. A csehszlovák kormány Szl. egész területén szükségállapotot hirdetett, majd fegyveres támadást intézet Mo. ellen, amelynek célja az ún. második demarkációs vonal megszállása volt (->szlovák–magyar államhatár). A Vörös Hadsereg máj. 30-án megindított ellentámadása során azonban a magyar csapatok mélyen a mai Szl. területére hatoltak, s közben Dél-Szlovákia magyarok által lakott területeinek a Bodrogköztől Érsekújvárig húzódó szakaszát is visszafoglalták. Mivel Versailles-ban közben megszületett a ->szlovák–magyar államhatár vonalát érintő megegyezés, a békekonferencián elnöklő Georges Clemenceau 1919. jún. 13-án jegyzékben szólította fel a magyar kormányt, hogy csapatait vonja vissza az előző napon megállapított határvonal mögé. Ez jún. utolsó napjaiban meg is történt, s a csehszlovák hatalom immár véglegesen birtokba vette a neki kijelölt területeket. Ezzel a demarkációs vonal által kijelölt észak-magyarországi területetek csehszlovák megszállása befejeződött.