Az Intézetben évek óta feldolgozásra kerülnek tematikus bibliográfiai anyagok. A jelen adatbázisunkban bizonyos szempontok megadásával könnyen kikereshetők ezek a adatok.
Összeállította Végh László
(1909-1967) Nyelvész, tanár, néprajzkutató. A Komenský Egyetemen szlovák nyelvészetet és filozófiát tanult. 1937-ben doktori címet szerzett, a szlovákiai magyar nyelvjárások gyűjtését irányította. 1946-ban magyar nemzetisége miatt elbocsátották állásából. 1947-ben bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség munkájába. 1949-ben letartóztatták és 8 évi kényszermunkára ítélték, amelyet különböző munkatáborokban töltött le. 1955-ben elnöki amnesztiával szabadult. 1958-től különböző pozsonyi munkahelyeken dolgozott, majd a munkatáborban szerzett súlyos betegsége miatt visszaköltözött Rozsnyóra.
Simon Attila
A bibliográfia a szlovákiai magyarokkal kapcsolatos szlovákiai, csehországi és magyarországi történeti tárgyú munkákat dolgozza fel.
Összeállította Végh László
Összeállította: Bereck Zsuzsanna, Sebőné Bugár Beáta és Végh Annamária közreműködésével 2004 szeptemberében
(1904-1977) Tanár, kritikus, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett (1926). A pozsonyi magyar tanítóképzőben, majd a magyar gimnáziumban tanított 1945-ig. 1945–1948 között a szlovákiai magyarság jogfosztottsága ellen küzdött. Az egyik szervezője és szellemi irányítója volt a Magyar Végrehajtó Bizottság néven működő illegális szervezetnek és az üldözött szlovákiai magyarokat segítő Segélybizottságnak. 1948-ban Magyarországon telepedett le. Itt először a Kelet-európai Tudományos Intézet tanára volt, majd 1950-től nyugdíjazásáig, az Egyetemi Könyvtár tájékoztatási osztályán dolgozott. Az A Mi Lapunkban kezdett publikálni és nagy hatással volt a Sarló baloldali irányultságában, s később elsősorban baloldali lapokban (pl. A Reggel, Magyar Újság, Magyar Figyelő, Új Szó, Csehszlovákiai Népszava), de polgári jellegű irodalmi és elméleti szlovákiai magyar és magyarországi folyóiratokban (Magyar Írás, Nyugat, Századok) is.
E bibliográfia az író hagyatékából Szalatnai R. Judit által a Bibliotheca Hungaricának adományozott könyv- és folyóirat-gyűjtemény, valamint újságkivágások teljes feldolgozása.
Összeállították-Zostavili-Zusammengestellt von: L. Juhász Ilona, Liszka József
Összeállította: A. Kis Béla
Bármely közösség jobb megismerhetőségéhez, helyzete felméréséhez elengedhetetlenül szükséges az egészben látását elősegítő források összegyűjtése. Az alábbi bibliográfia a szlovákiai magyar reformátusság könyvekben rögzített állapota felmutatásának szándékával született meg, ami abból a felismerésből és tapasztalásból sarjadt ki, hogy az iránta érdeklődő, könyvszerető ember polcait szépen megtölthetik a református gyülekezetekről, közösségekről, településekről és személyekről szóló, illetve az általuk kiadott munkák. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a negyven böjtös esztendőt követő közel két szabad évtized alatt nagyszámban jelentek meg, mert megjelenhettek, vallási tematikájú, a vallási közösségek életével foglalkozó könyvek.
Összeállította Bereck Zsuzsanna
(1917–2007) Irodalomtörténész, kritikus, egyetemi oktató. Érsekújvárott érettségizett (1938). A bp.-i Pázmány Péter Egyetemen szerzett jogi oklevelet (1942). 1942–1945-ben katona, majd hadifogoly, 1947–1951-ben egy állami gazdaság intézője. 1951–1954-ben a komáromi magyar gimn. tanára, ig. 1954–1959-ben a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar tanszékének oktatója, 1959-től nyugdíjba vonulásáig (1987) a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, docense (1962–1975 között vezetője). Kritikái, cikkei, irodalomtörténeti tanulmányai az 1950-es évektől jelennek meg a szlov. magyar és magyarországi lapokban, folyóiratokban. Számos egyetemi jegyzetet írt, irodalmi antológiát is szerk. Kutatási területe a két vh. közötti csehszl. magyar irodalom és szellemi-kulturális élet története. Munkáival jelentősen hozzájárult a korszak megismeréséhez.
Összeállította: Bereck Zsuzsanna
Író. 1950. december 4-én született Pozsonyban. Az általános iskola elvégzése után élelmiszeripari szakiskolába járt, péknek tanult. Évekig a szakmájában dolgozott, később éjjeliőr, majd fűtő lett. Egy ideig szabad foglalkozású író, újságíró volt, jelenleg újból pék. Somorján él. Első írásai még a hetvenes évek elején jelentek meg, azóta rendszeresen publikál. Kedvelt műfaja a karcolat, tárca, elbeszélés, novella.