III. Ilosvai Gyermek Néptánctábor [ Tábor Folklór] Várhosszúrét
A programban tánctanítások szerepelnek minden délelőtt és délután.
A tánctanítást két csoportban végzik majd, haladóknak és kezdőknek. A tanult és egyéb táncokból minden este táncházat rendeznek. Ide ellátogathat minden néptánc, népzene művelő és rajongó, mindenkit szeretettel várnak. Ezen kívül a tábor programjában minden nap kézműves foglalkozások is helyet kapnak. Az esti programokat Badin Ádám meseszínháza, a Szeredás népzenei együttes műsora valamint Hagyományőrzők estje töltik majd ki. A záróestre az előadók és a táborlakók közös bemutatkozását tervezik. A tánctanításokat Fitos Dezső és Kocsis Enikő – Bukovinai néptáncokat, Felső Bodrogközi táncokat pedig Kupec Mihály és Kupec Andrea tanítanak. A kezdőket Busai Norbert és Busai Zsuzsanna tanítják a néptáncra. Zenei kíséretet mindehhez Német Dénes és zenekara szolgáltatja. A kézműves foglalkozásokat a Gömöri Kézművesek Társulásának tagjai, élükön Nagy György, vezetik. |